Foci

Szoruló jegygyűrű, válogatott kapusbakik – ezek voltak az év legérdekesebb NB I-es pillanatai

A magyar bajnokság jóllehet nem kimondottan magas színvonalú, ellenben néhány emlékezetes pillanattal meg tudja áldani a nézőket. Legyen az egy potyagól, egy elbénázott helyzet – vagy éppen egy püspök, aki megáldja a focipályát. Megnéztük ősszel milyen szórakoztató jelenetekkel szolgált az NB I.

Válogatott kapusbakik

A sereghajtó Szombathelyi Haladás őszét alapvetően meghatározta a kapuskérdés. Ez főleg Király Gábor sérüléseinek tulajdonítható – különösen az Újpest elleni bajnokin járt pórul – bár érdemes hozzátenni, hogy a 108-szoros válogatott hálóőrnek is akadtak gyengébb meccsei. A Vidi elleni gólban például nyakig benne volt a 11. fordulóban.

Más kérdés, hogy a helyettesének szánt Rózsa Dániel az év legnagyobb potyáját szedte össze. A 34 éves kapus egész pályafutását a Haliban töltötte és egy időben annyira megbízható teljesítményt nyújtott, hogy a válogatottba is bekerült. Egy ilyen kaliberű játékostól nem számít az ember egy ilyen elképesztő betlire:

Persze nem csak a szombathelyieknek akadt gondjuk a kapusokkal. Kovácsik Ádám, aki a jelenlegi magyar keretnek is állandó tagja, nemes egyszerűséggel nem tudott megfogni egy beívelt labdát az idény második mérkőzésén. A találkozó végül 1-1-re végződött, biztos nem aludt jól aznap.

Nem kell válogatott játékosnak lenni egy kiadós potyához. A paksi Rácz Gergőnek emlékezetes meccse volt a zárófordulóban a Diósgyőr ellen. Egy fagyott, havas talajon minden kapusnak pokol az élet, a zöld-fehérek játékosa ennek ellenére még tizenegyest is védett. Végül mégis az ő bakija döntötte el a meccset.

Áldás, gyűrű és pókfoci

Igazságtalan lenne csak a kapusokat kipécézni, miközben rajtuk a legnagyobb teher. Már csak azért is, mert mulatságos és meglepő jelenetekkel főleg a mezőnyjátékosok szolgálnak. Augusztusban az MTK-Diósgyőr mérkőzésen olyan komoly kabarét hozott össze Dusan Brkovics és Lencse László, hogy a világ bármely bakiparádéjába bekerülne. A DVTK védője ugyanis csukafejessel akart menteni, csak épp a labdát nem találta el, szerencséjére viszont az MTK játékosa meglepetésében a világból is kilőtte a labdát.

Az év egyik legviccesebb jelenete szintén egy MTK-meccsen történt, pontosabban közvetlenül előtte. A Debrecen csapatából ugyanis Erik Cikosnak nem jött le a jegygyűrű az ujjáról, ezért a kezdőrúgás előtt már le kellett cserélni, mivel a játékszabályok minden ékszer viseletét tiltják. Hosszasan próbálták lefeszegetni a felvidéki játékos ujjáról a gyűrűt, de hiába. Erre igazán mondhatjuk, amit Isten összeköt, ember szét ne válassza…

Ha pedig már a vallás szóba került, az őszi szezon záró fordulójában a MOL Vidi FC-Ferencváros rangadón Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök végezte el a kezdőrúgást. Előtte azonban megáldotta MOL Aréna Sóstót. Focimeccsen hasonlót még nem láttunk.

Spányi Antal püspök, a kezdőrúgás előtt

Novothny Soma is emlékezetes pillanatot okozott, no nem a pályán, hanem azon kívül. Az Újpest FC töltötte föl a kérdezz-felelek videót, ahol arra a kérdésre keresték a választ a rajongók, mit szól a lilák csatárja a sok negatív kommenthez? Erre Novothny egészen zavaros monológba kezdett, aminek a lényege, hogy bár nem esik jól neki, de kezelni tudja.

Végezetül pedig álljon itt az a momentum, amely Hajdú B. István szerint is világszerte kuriózum. A Budapest Honvéd hátvédje, Dino Skvorc szerzett labdát a saját tizenhatosán belül, ami elpattan tőle. A horvát futballista ahelyett, hogy felpattant volna, inkább pókfociba kezdett, de mint kiderült, jobban járt volna, ha nem trükközik.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik