Foci

A bajnokság közben hagyhatja el az összes játékosa a spanyol focicsapatot

17 fordulót követően kiesőhelyen áll a spanyol másodosztályban a Reus együttese, ám nem ez jelenleg a klub legnagyobb baja. A csapat lehetetlen pénzügyi helyzetbe került, a játékosai pedig megunták a várakozást és belebegtették, hogy mindannyian felbontják a szerződésüket.

A szerződésünk lehetőséget biztosít erre és élni is fogunk vele, mert tarthatatlan a helyzet. Októberre ígértek megoldást, azóta sem történt semmi. Most jutottunk el a határig, több játékos is olyan helyzetbe került, amibe profiként sosem szabadna

mondta a csapatkapitány, Jesus Olmo a Football Espana cikke szerint.

A spanyol ligaelnök, Javier Tebas a játékosok oldalán áll, azt mondja, meg tudja érteni, ha felbontják a szerződésüket. Ő a klubot okolja a felelőtlen gazdálkodás miatt, szerinte a labdarúgók csak ennek áldozatai.

A Reus szombaton 18 órakor a Córdobával játszana a bajnokságban, de ezek után kérdéses, hogy lesz-e mérkőzés. Ha nem sikerült záros határidőn belül rendezni a helyzetet, ki is zárhatják a csapatot a spanyol másodosztályból. A klub 2016-ban jutott története során először a Segunda Divisónba, azóta meg tudta őrizni tagságát.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik