Foci

Ronaldónak tíz éve nem volt ilyen keserves ősze a BL-ben

Cristiano Ronaldo hétszer volt a Bajnokok Ligája gólkirálya, a most véget ért csoportkör azonban nem sikerült túl jól számára. A Valencia elleni idegenbeli meccsen összeszedte pályafutása első piros lapját a BL-ben, ami miatt ki kellett hagynia a svájci Young Boys elleni hazai meccset.

Korábbi klubja, a Manchester United ellen viszont mindkét alkalommal pályára lépett, és a torinói találkozón az idei kiírás egyik legszebb gólját szerezte, amikor Leonardo Bonucci előreívelt labdáját kapásból verte a léc alá.

Újabb gólt viszont nem tudott elérni, így a 2008-2009-as BL-szezon óta a leggyengébb teljesítményt nyújtotta. Akkor egyetlen gólt sem szerzett a csoportkörben, pedig öt találkozón is szerephez jutott a Manchester Unitedben, aztán az egyenes kieséses szakaszban négyszer is betalált, de a döntő nem róla szólt, hanem Lionel Messiről és a Barcelonáról, amely 2-0-s győzelemmel hódította el a trófeát.

“Nehéz meccs volt, de a célunkat elértük” – ezt írta Ronaldo a Young Boys elleni, 2-1-es vereséggel záruló csoportmeccs után. Az internetes kommentelők közül sokan támadtak, amiért a Young Boys elleni meccs hosszabbításában lesen állva rámozdult a labdára, így hiába szerzett csapattársa, Paulo Dybala óriási gólt, a játékvezető úgy ítélte meg, a lesen helyezkedő portugál zavarta a kapust, ezért nem adta meg a gólt.

Korábban Dybala szerzett egy érvényes gólt, ahol éppen Ronaldo adta a passzt, így most már korábbi manchesteri csapattársával, Ryan Giggsszel holtversenyben áll az örökranglista élén, mindketten 42 alkalommal szolgálták ki a társakat a BL-ben.

Bár Ronaldónak nem volt jó ősze a BL-ben, temetni nem kell, hiszen az utóbbi években mindig szórta a gólokat az egyenes kieséses szakaszban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik