Foci

Joveticék elleni meccsel készülünk a szlovákokra

24.hu
24.hu

2018. 12. 13. 23:14

Korábban a témában:

A magyar labdarúgó-válogatott szeptember 5-én Podgoricában a montenegrói csapattal játszik barátságos mérkőzést.

Mivel a válogatott a 2020-as Európa-bajnokság selejtezőjének december 2-i sorsolásán ötcsapatos csoportba került, a kijelölt tíz játéknap közül kettőn nem lép pályára: a szeptemberi és a novemberi dupla fordulóban csak egy Eb-selejtezőt játszik.

A magyar szövetség honlapjának beszámolója szerint “így ezekben a hónapokban felkészülési mérkőzéseket is játszik Marco Rossi együttese”, az első ellenfelet pedig megtalálta Montenegró révén.

“A montenegróiak elleni mérkőzés előtt már az Eb-selejtező sorozat felénél járunk majd, addigra jobban látjuk a helyzetünket a csoportunkban.

Nagy kísérletezést nem tervezünk a podgoricai mérkőzésre, amely azonban kitűnő lehetőség lesz arra, hogy még jobban felkészüljünk a szlovákok elleni, budapesti meccsre”

mondta az mlsz.hu-n az olasz szakvezető.

A szakember kifejtette, kevés idő van a közös gyakorlásra, ebből a szempontból nagy segítség lesz a most lekötött összecsapás, mivel így a válogatott tét nélkül tud olyan mérkőzést játszani, amelyen gyakorolhatja a taktikát.

“A montenegrói válogatott erős csapat, előttünk áll a világranglistán, és olyan klasszisokkal rendelkezik, mint a Monacóban futballozó Stevan Jovetic, az Atlético Madridban szereplő Stefan Savic, vagy a Laziót erősítő Adam Marusic. A novemberi felkészülési mérkőzés ellenfelének megtalálásán is dolgozunk, jövő év elején várhatóan teljes lesz a programunk” – mondta Rossi.

A magyarok eddig kétszer barátságos mérkőzésen játszottak Montenegró válogatottjával:

2007 márciusában a házigazdák történetének első válogatott meccsén, Podgoricában 2-1-es hazai siker, majd 2008 augusztusában a budapesti találkozón 3-3-as döntetlen született.

A montenegróiak jelenleg 44. helyen, hét pozícióval a magyarok előtt állnak a világranglistán.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.