Foci

Josep Guardiola beszólt az újságíróknak

A Premier League hétvégi fordulójának egyik legjobban várt meccse a Chelsea-Manchester City rangadó volt. A találkozót végül 2-0-ra a londoniak nyerték annak ellenére, hogy az első félidőt végig a címvédő irányította.

Jobban játszott, de kikapott a Manchester City a Chelsea-től
Már a Liverpool vezeti a Premier League-et, miután a bajnok elvesztette a veretlenségét.

A vendégek edzője, Pep Guardiola a meccs után némi meglepetésre boldogságának adott hangot, mert csapata megőrizte játékstílusát az eredménytől függetlenül. Amikor az újságírók rákérdeztek, miért boldog, ha elveszítette a csapata veretlenségét és már a Liverpool áll az első helyen, a spanyol edző a következő választ adta:

Nekem nem kell elmondani, mennyire kiegyenlített ez a bajnokság. Maguk és a statisztikusok mondták, hogy legyőzhetetlenek, meg tökéletesek vagyunk. Ehhez hasonlókat írtak, valamint azt, hogy februárra már biztos bajnokok leszünk, olyan jók vagyunk. Maguk mondták. Mindannyian. Nem a menedzser, nem a játékosok és nem a klub. Ugyanaz a csapat vagyunk mint tavaly, csak az előző évünkben végig elképesztően játszottunk.

Guardiola hozzátette, a hétvégi bajnokin is elégedett volt a játékkal, ahogyan eddig is.

Az angol élvonalból egyelőre csak 16 forduló ment le, így érthető, ha lehetőség szerint mindenki kerüli a találgatásokat, elvégre a szezon felén sem vagyunk még túl. A címvédő a jelek szerint akkor sem dől a kardjába, ha féltávnál nem listavezető.

Eredmények, Premier League, 16. forduló:

Chelsea–Manchester City 2–0 (Kanté 45., David Luiz 78.)
Arsenal–Huddersfield Town 1–0 (Torreira 83.)
Burnley–Brighton & Hove Albion 1–0 (Tarkowski 40.)
Cardiff City–Southampton 1–0 (Paterson 74.)
Manchester United–Fulham 4–1 (Young 13., Mata 28., Lukaku 42., Rashford 82., ill. A. Kamara 67. – 11-esből)
West Ham United–Crystal Palace 3–2 (Snodgrass 48., J. Hernández 62., F. Anderson 65., ill. McArthur 6., Schlupp 76.)
AFC Bournemouth–Liverpool 0–4 (Szalah 25., 48., 77., S. Cook 68. – öngól)

Tabella:

1. Liverpool 16 13 3 34–6 +28 42
2. Manchester City 16 13 2 1 45–9 +36 41
3. Chelsea 16 10 4 2 33–13 +20 34
4. Arsenal 16 10 4 2 35–20 +15 34
5. Tottenham 15 11 4 28–16 +12 33
6. Manchester United 16 7 5 4 28–26 +2 26
7. Everton 15 6 5 4 21–17 +4 23
8. Bournemouth 16 7 2 7 25–26 –1 23
9. Leicester City 15 6 4 5 21–18 +3 22
10. West Ham 16 6 3 7 23–25 –2 21
11. Brighton & Hove Albion 16 6 3 7 19–22 –3 21
12. Watford 15 6 2 7 18–21 –3 20
13. Wolverhampton 15 5 4 6 15–18 –3 19
14. Cardiff City 16 4 2 10 15–30 –15 14
15. Newcastle 15 3 4 8 12–20 –8 13
16. Crystal Palace 16 3 3 10 13–23 –10 12
17. Burnley 16 3 3 10 15–32 –17 12
18. Huddersfield Town 16 2 4 10 10–27 –17 10
19. Southampton 16 1 6 9 13–30 –17 9
20. Fulham 16 2 3 11 16–40 –24 9
Nyitókép: Clive Rose/Getty Images

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik