Foci

Már fenik ránk a fogukat a szlovákok

Kisorsolták a 2020-as Európa-bajnokság selejtezős csoportjait, melyben Magyarország az E csoportba került.

A vb-döntőssel és a szlovákokkal kell harcolnunk az Eb-ért
Reménykedni lehet, de ebben a csoportban a másodiktól az ötödik helyig bármelyiken végezhetünk.

Ellenfelünk lesz majd Horvátország, Wales, Azerbajdzsán és Szlovákia is, utóbbi szövetségi kapitánya, Pavel Hapal pedig alig várja már a meccseket a magyarok ellen.

Kiegyenlített csoportba kerültünk, ahol bármi megtörténhet. Ugyanakkor nagyon küzdelmes mérkőzések várnak ránk, minden ellenfelünket tiszteljük, bárkinek lehet esélye. A magyarok elleni találkozók egészen különleges, rendkívül érzelmes, a rivalizálás legmagasabb szintjét hozó összecsapások lesznek.

– vélte a szlovákok októberben kinevezett vezetőedzője.

A pontos sorsolás még nem készül el, annyi biztos, hogy az első játéknap március 21 és 23 között lesz. Papíron akár már ekkor sor kerülhet a várva várt összecsapásra.

A selejtezőcsoportok:

A csoport: Anglia, Csehország, Bulgária, Montenegró, Koszovó.

B csoport: Portugália, Ukrajna, Szerbia, Litvánia, Luxemburg.

C csoport: Hollandia, Németország, Észak-Írország, Észtország, Fehéroroszország.

D csoport: Svájc, Dánia, Írország, Grúzia, Gibraltár.

E csoport: Horvátország, Wales, Szlovákia, Magyarország, Azerbajdzsán.

F csoport: Spanyolország, Svédország, Norvégia, Románia, Feröer, Málta.

G csoport: Lengyelország, Ausztria, Izrael, Szlovénia, Macedónia, Lettország.

H csoport: Franciaország, Izland, Törökország, Albánia, Moldova, Andorra.

I csoport: Belgium, Oroszország, Skócia, Ciprus, Kazahsztán, San Marino.

J csoport: Olaszország, Bosznia-Hercegovina, Finnország, Görögország, Örményország, Liechtenstein.

Nyitókép: Nils Petter Nilsson/Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik