Foci

Arcon csapott minket az NB I-es valóság a fehérvári stadionavatón

Orbán Viktor már azzal főszereplő lett Székesfehérváron, hogy nem mondott beszédet. Volt Wellhello, rekord rövid köszöntőbeszéd, tüntető ultrák és rendőri erőfitogtatás. Ja, meg egy bajnoki mérkőzés is. Ez volt a 14 milliárd forintos MOL Aréna Sóstó bemutatkozása.

Egészen furcsa érzés volt ismét Vidi-meccsre menni Székesfehérvárra. Kicsit ugyanis elszokott már tőle az ember, mivel 2015 decemberében történt legutóbb, hogy tényleg otthon játszott a csapat. Azóta, ha valaki látni akarta Juhász Rolandékat, annak Felcsútra, vagy mostanság a Groupama Arénába (esetleg az MTK pályájára) kellett elutaznia a hazai meccsekre.

Az építkezés megcsúszott Sóstón, valamint a korábbi főépület nem várt elbontásával többe is került, mint tervezték, úgyhogy csak mostanra készült el a Vidi 14 milliárd forintos stadionja.

Elkészült a Vidi-stadion, a magyar futball legújabb ékköve
Egyöntetű vélemény szerint anyagfelhasználásában, egyéb részleteiben a Sóstói Stadion egy minőségi szinttel még a nagy vetélytárs, a Fradi Groupama Arénáját is veri.

Ennek volt a megnyitója, az időpont viszont nem volt túl szerencsés, mert amikor 17 óra után nem sokkal az ember belépett a stadionba, akkor azt látta, hogy csak páran lézengenek a lelátón, miközben a Wellhello ad koncertet. Fluor Tomi hozta magát, beleüvöltötte a mikrofonba a végén, hogy Hajrá, Videoton!,  hogy aztán ki is javítsa magát MOL Vidi FC-re.

Fotó: Farkas Norbert / 24.hu

Bár eljött a megnyitóra Orbán Viktor, a miniszterelnök nem mondott beszédet, mint tette azt több korábbi stadionátadásánál, melyeken sokszor ki is fütyülték. Most csak Cser-Palkovics András, a polgármester mondott pár szót, de tényleg csak párat, egy perc alatt lerendezte a dolgot.

Fotó: Farkas Norbert / 24.hu

Kicsit lassan telt meg a lelátó, de a kezdésre már lettek bő 11 ezren, ami az NB I-et és a hétköznap esti időpontot nézve eléggé rendben van. Visszatért az RBD is, amely a főszponzor MOL klubnévbe és címerbe emelése miatt bojkottálja a mérkőzéseket és az újpestiek is szinte megtöltötték a vendégszektorukat. A fehérvári ultrák egy látványos koreón azt üzenték:

Ez nem New York, ez nem London, Székesfehérvár, én itt vagyok otthon.

Aztán percekkel a kezdősípszó után fogták magukat, összepakoltak és kimentek a stadionból, így fehérvári oldalon nem volt szervezett szurkolás. Ez pedig érződött a hangulaton, sokszor csak csendben nézte mindenki, mi történik, párszor volt egy kis Hajrá, Vidi!, meg olykor oda-vissza ment a beszólogatás az újpestiekkel.

Fotó: Farkas Norbert / 24.hu

Újpesti oldalról szidták az RBD-t, a Vidit, orbánoztak, Fidesz-bajnokságoztak. Egyszer pedig, amikor eldurrant egy hanggránát az újpesti szektorban, előbb biztonságiak, majd rohamrendőrök lepték el a lelátó azon részét. Ezek voltak egyébként az este legfeszültebb pillanatai.

Fotó: Farkas Norbert / 24.hu

A meccs maga nem volt semmi extra, bár az azért különleges, hogy az új sóstói stadion első gólját a csapatkapitány Juhász szerezte, ami ráadásul győzelmet is ért a 6. fordulóból elhalasztott találkozón.

Ugyan az Orbán-kormány egyik legcsendesebbje volt a MOL Aréna Sóstó (ez a hivatalos neve) átadása, mégis tökéletes képet festett a jelenlegi magyar fociról: politikusok a szép új, közpénzből épült stadion VIP-páholyában, bojkottáló ultrák hazai oldalon, egy petárda miatt begőzölt rohamrendőrök a vendégszektorban. Ez az NB I 2018-ban.

Fotó: Farkas Norbert / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik