Foci

Meg fog lepődni az új Vidi-stadion nevén. Ja, nem!

MOL Aréna Sóstó lett az új fehérvári futballstadion neve – jelentette be a MOL Magyarország ügyvezető igazgatója szerdán, a klubbal és a város polgármesterével közös sajtótájékoztatón.

Ratatics Péter hangsúlyozta, hogy a MOL-csoport büszkén tekint vissza a közel tíz éves együttműködésre az egyesülettel és “rendkívüli lelkesedéssel tekint a jövőbe is”. A névadó szponzoráció mellett ezentúl a létesítménynek is névadói, így a jövőben a MOL Vidi FC a MOL Aréna Sóstóban játssza hazai mérkőzéseit.

Az ügyvezető rámutatott: Közép-Kelet Európában egyedi állapot, hogy egy gazdasági társaság két stadionnak – a fehérvári mellett a dunaszerdahelyinek is – névadója. Mint mondta, ez a kontinensen egyre inkább megszokott.

Ratatics kiemelte, hogy a gazdasági megfontolások mellett tíz év után már érzelmi szempontokból is születnek döntések. Megemlítette, hogy a MOL és a Vidi között sok a hasonlóság, hiszen mindkettőnél hosszú távú elkötelezettség van a profizmus, a szakmai hozzáállás és az építkezés tekintetében egyaránt.

Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere örömének adott hangot amiatt, hogy “újra itthon a csapat”, mint mondta, régóta vártak erre a drukkerek. Megjegyezte, hogy a gárda sokat fejlődött az elmúlt években:

“a nemzetközi kupában extrát nyújt, hátán viszi a magyar labdarúgást” és jó esély van rá, hogy a csoportból való továbbjutás esetén ebben az idényben Európa Liga-meccset rendezhessenek Sóstón.

Balogh Attila, a MOL Vidi ügyvezetője szerint is nagy öröm három év után hazatérni Székesfehérvárra. “A felcsúti Pancho Aréna is kitűnő létesítmény, de mégiscsak ez az igazi otthonunk”.

Nemrégiben kötött öt plusz ötéves – egy állandó bérletről és egy eseti használatról szóló – keretszerződést a MOL Vidi FC tulajdonosa, a Fehérvár FC Kft. Székesfehérvár önkormányzatával, amelynek értelmében bérbe veszik a létesítmény sport- és irodai célú részeit.

klub folyamatosan bérli a stadion mínusz első szintjén található öltözőket, konditermet, szertárt, rehabilitációs és orvosi helyiséget, a földszinten lévő üzlethelyiséget, múzeumot és jegypénztárt, valamint az első és a második emeleten található irodákat. A pályát és a labdarúgó-mérkőzésekkel összefüggő kiszolgáló helyiségeket eseti jelleggel, meccsnapokon használják.

A Vidi legutóbb 2015. december 12-én játszott bajnoki mérkőzést Sóstón: Géresi Krisztián góljával 1-0-ra nyert a Paks ellen.

A bontást követően a kivitelező 2016 novemberében vette át a munkaterületet, a projektet azonban jelentősen hátráltatta a régi stadion – eredetileg megtartandó, felújítandó – főépületének statikai problémája. Az épületrészt végül elbontották, ami 900 millió forintos, előre nem látható többletkiadást jelentett.

A bajnok MOL Vidi FC új otthona 13,98 milliárd forintos beruházással valósult meg és már az UEFA szigorított, IV-es kategóriájának elvárásaihoz illeszkedik: 14 200 fős befogadóképességével nagy nemzetközi találkozóknak adhat otthont.

A nagyberuházás szervesen kapcsolódott ahhoz a városrészi rehabilitációhoz, amelynek keretében megmentette a város a Sóstó Természetvédelmi Területet, a stadionépületben látogatóközpont, körülötte parkolók létesültek, valamint utak és sétányok újultak meg a városrészben.

Szerdán este az OTP Bank Liga hatodik fordulójából elhalasztott MOL Vidi FC-Újpest FC mérkőzéssel avatják fel az új stadiont.

A nyitómeccset követően idén még további két bajnokit rendeznek Székesfehérváron: a Vidi december 2-án a Budapest Honvédot, majd december 16-án a Ferencvárost fogadja.

A Vidi az Európa Liga csoportkörének utolsó fordulójában, december 13-án az angol Chelsea-t látja vendégül, azt a mérkőzést még Budapesten, a Groupama Arénában rendezik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik