Foci

A PAOK ellen még ment, Mezőkövesden viszont elbukott a MOL Vidi

A címvédő MOL Vidi FC 1-0-s vereséget szenvedett Mezőkövesden a labdarúgó OTP Bank Liga 14. fordulójában.

Az első tíz percben ismerkedett egymással a két csapat, azután előbb a Vidinek volt rövid időn belül több gólszerzési lehetősége, majd a Mezőkövesdnek. Az első félidő érdemi történései bő öt perc alatt zajlottak le, a továbbiakban már nem akadtak nagy helyzetek. Mindkét együttes szervezettebbé vált a folytatásban, jobban odafigyelt a védekezésre és egyik fél sem vállalt nagy kockázatot a hatékonyabb támadásvezetések érdekében.

A második félidőben a Vidi nagy mezőnyfölényben futballozott, a Mezőkövesd átengedte a területet és egy-egy ellentámadással próbálkozott. A játékrész közepén egy megindulásból a Molnár remek passzával kilépő Koszta megszerezte a vezetést a hazaiaknak. Marko Nikolic, a székesfehérváriak vezetőedzője hamar kétszer is cserélt, másodjára Nikolov helyére Juhász Rolandot küldte be, aki ezúttal csatárt játszott. Ő sem tudott segíteni azonban csapatán, amely így nem tudta kihasználni, hogy a Ferencváros szombaton kikapott Szombathelyen.

Eredmény, OTP Bank liga, 14. forduló:

Mezőkövesd Zsóry FC-MOL Vidi FC 1-0 (0-0)
Mezőkövesd, 2456 néző, v: Solymosi

Mezőkövesd Zsóry FC: Szappanos – Farkas, Pillár, Szalai, Silye – Szeles, Molnár, Cseri (Mevoungou, 82.), Vadnai – Vajda (Tóth B., 89.), Koszta (Drazic, 86.)

MOL Vidi FC: Kovácsik – Hangya (Berecz, 71.), Fiola, Vinícius, Stopira – Nego, Hadzic, Nikolov (Juhász, 75.), Kovács (Hadzic, 86.) – Scepovic, Hodzic

gólszerző: Koszta (67.)
sárga lap: Szappanos (90.), illetve Fiola (76.)

Tabella:

1. Ferencvárosi TC 14 9 3 2 27–11 +16 30
2. Budapest Honvéd 14 8 3 3 18–8 +10 27
3. MTK Budapest 14 7 3 4 21–20 +1 24
4. Mol Vidi FC 13 6 4 3 24–13 +11 22
5. Újpest FC 13 6 4 3 16–10 +6 22
6. Mezőkövesd Zsóry FC 14 6 4 4 22–17 +5 22
7. Debreceni VSC 14 5 6 3 20–18 +2 21
8. Paksi FC 14 5 5 4 19–18 +1 20
9. Puskás Akadémia FC 14 4 2 8 16–22 –6 14
10. Diósgyőri VTK 14 2 3 9 11–24 –13 9
11. Kisvárda 14 2 3 9 13–32 –19 9
12. Szombathelyi Haladás 14 2 2 10 12–26 –14 8

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik