Foci

Kétmeccses eltiltást kapott Marco Rossi

Az UEFA két mérkőzésről eltiltotta Marco Rossit, a magyar válogatott szövetségi kapitányát. Az európai szövetség fegyelmi bizottsága azért büntette az olasz szakembert, mert szerintük a görög-magyar Nemzetek Ligája-mérkőzés (1-0 oda) alatt és után sportszerűtlenül viselkedett.

Elsőre hárommeccses eltiltást kapott Rossi.

Szerdán azonban személyesen is meghallgatták az UEFA-nál, a három mérkőzésből pedig kettő lett – de csak az észtek ellen nem ülhet a padra, a második találkozóra vonatkozó büntetést egy évre felfüggesztették. Marco Rossi a büntetést tudomásul vette, írja az mlsz.hu.

„Ahogy azt korábban is és a mai napon a bizottság tagjainak is elmondtam, őszintén sajnálom a történteket. Különösen azért, mert sosem állt szándékomban tiszteletlenül viselkedni a játékvezetőkkel szemben. Az érzelmeim, a szenvedélyem sokszor túlzottan el tud ragadni egy-egy mérkőzés alatt, és ez nem helyes dolog. Ezen mindenképp változtatni szeretnék a jövőben” – mondta a szövetség honlapjának Marco Rossi.

A döntés nem változtat majd a válogatott felkészülésén, Rossi pedig bízik a stábjában, hogy győzelemre vezetik a csapatot Észtország ellen, jövő csütörtökön.

Nyitókép: MTI/AP/Thanászisz Sztavrakisz

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik