Foci

Új könyvében teregeti ki a szennyest Zlatan Ibrahimovic

Hamarosan megjelenik Zlatan Ibrahimovic második könyve, ami magyarul valami olyasmi címet kaphat majd, hogy Én, a futball. A médiakampány részeként néhány részlet már ismert a műből, így már most megtudhatjuk, hogy a főszereplő hogyan igazolt az AC Milantól a Paris Saint-Germainhez 2012-ben.

Mondanunk sem kell, ha nagyon egyszerű lett volna a sztori, be sem került volna a könybe. Természetesen nem így történt.

Elmondása szerint Ibra még a 2012-es Európa-bajnokság után is azt az ígéretet kapta a Milan akkori vezetőjétől, Adriano Gallianitól, hogy nyugodtan menjen pihenni, várják vissza majd. Pár hét múlva, miközben Svédországban nyaralt, Ibrahimovic egyszer arra lett figyelmes, hogy öt nem fogadott hívása volt ügynökétől, Mino Raiolától. Raiola találkozót kért, viszont a svéd csatár szerint elég telefonon beszélni. Hát beszéltek. Az ügynök szerint egy Leonardo nevű ember fogja őket keresni.

Leonardo? Az meg ki? Aztán összetettem a képet, ő a PSG sportigazgatója. Mindegy, elmondtam, hogy nem fogom felvenni a telefont, mert Galliani megígérte, hogy nem adnak el. Aztán Mino azt mondta, már eladtak.

Ibra aztán leírja, hogy direkt olyan feltételeket kért a franciáktól, hogy azok meghátráljanak. Ismerjük a sztorit, Ibrahimovic négy évet játszott Franciaországban, szóval nem jött be a taktika.

A feleségemet is megnyugtattam: esélytelen, hogy belemenjenek egy ilyen szerződésbe. Húsz perc múlva hívott Mino, hogy mindent aláírtak, csomagoljak.

Zlatan Ibrahimovic 2012 és 2016 között 180 meccsen 156 gólt lőtt a Paris Saint-Germainben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik