Foci

Csíkszeredán égett a Dinamo Bukarest, azonnal hullottak a fejek

Korábban a témában:

Három játékosától megvált pénteken a Dinamo Bucuresti labdarúgóklub azt követően, hogy nem sikerült kiharcolnia a negyeddöntőbe jutást a Román Kupában a harmadosztályú AFK Csíkszereda otthonában.

A bukaresti klub honlapján közölte: közös megegyezéssel bontott szerződést a román Gheorghe Grozavval, valamint a belga Kino Delorge és a francia Teddy Mezague. Mindhárom játékos négy-öt mérkőzést játszott a Dinamo színeiben és egyszer sem talált a kapuba.

Mircea Rednic, a bukaresti csapat edzője a csíkszeredai mérkőzés után a sajtó nyilvánossága előtt bírálta Grozavot, aki a tizenegyespárbaj ötödik sorozatában egy könnyed rúgással ívesen akarta a kapuba juttatni a labdát, ám az a keresztléc fölé szállt. Delorge csapata második tizenegyesét rúgta, és kétszer is próbálkozhatott, a játékvezető szerint ugyanis az elsőt Bordás Dániel csíkszeredai kapus a gólvonalról idő előtt elmozdulva, szabálytalanul hárította. Delorge azonban akkor sem járt sikerrel, amikor megismételhette a rúgást.

A Dinamónak saját szurkolói haragjával is szembe kellett néznie a csütörtök esti vereség után. A csapatot Csíkszeredába elkísérő drukkerek autóikkal megállásra kényszerítették a csapat autóbuszát és fenyegették a játékosokat. Rednicnek kellett leszállnia a buszról, hogy megnyugtassa a szurkolókat. A jelenetről több felvétel is felkerült a közösségi portálokra.

A napilapokban és portálokon megjelent cikkek többsége nem a csíkszeredaiak páratlan teljesítményével, hanem a Dinamo mélyrepülésével foglalkozott. A 18 román bajnoki címmel és 13 kupagyőzelemmel rendelkező klub a 14 csapatos bajnokságban a tabella 12. helyét foglalja el.

A Román Kupa nyolcaddöntőjében csütörtök este vívott mérkőzésen az AFK Csíkszereda tizenegyes-párbajban harcolta ki a továbbjutást, miután a rendes játékidőben 2-2, a hosszabbítás után pedig 3-3 volt az eredmény. A kupában két székelyföldi csapat is a legjobb nyolc közé jutott. A sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK szerdán 5-0-s győzelmet aratott a másodosztályú CS Mioveni otthonában.

Kiemelt kép: fkcsikszereda.ro

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

(FILES) In this file photo taken on February 1, 2015 Austrian former Formula One driver Niki Lauda looks on during the first day of the Formula One pre-season tests at Jerez racetrack in Jerez. - Former F1 champion Niki Lauda dies: family tells media on May 21, 2019. (Photo by Jorge Guerrero / AFP)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.