Foci

Meg akarta úszni a besorozást, soha nem lehet válogatott

Soha többet nem léphet pályára a dél-koreai labdarúgó-válogatottban Dzsang Hjunszo, miután kiderült, hogy hamis papírokkal bújt ki a katonai szolgálat alól.

A Koreai Köztársaságban minden munkaképes férfinak kétéves katonai szolgálatot kell teljesítenie, ugyanakkor bizonyos feltételek mellett van lehetőség felmentésre, ilyen például, ha egy sportoló aranyérmet nyer világversenyen hazájának. Dzsang Hjunszo tagja volt a 2014-ben Ázsia-bajnok nemzeti csapatnak, így csak egy négyhetes alapkiképzésén kellett részt vennie, valamint három éven belül 500 óra közösségi munkát kellett volna igazolnia.

Az 58-szoros válogatott futballista az utóbbit igazoló papírokat hamisította meg, ami miatt az eltiltás mellett még 30 millió von (körülbelül 27 ezer dollár) büntetést is be kell fizetnie.

Alázatosan elfogadom a szövetség büntetését és a nyilvános kritikát, amiért nem voltam képes megfelelni az elvárásoknak, hatalmas hibát vétettem

– nyilatkozta a 27 éves hátvéd.

Hjunszo a nyári oroszországi világbajnokságon mindhárom csoportmeccsen pályára lépett.

Nyitókép: Clive Brunskill/Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik