Foci

Történelmi mélyponton a Real, újabb ciki vereség a bajnokságban

A madridi focicsapat otthon kapott ki 2-1-re a Levantétől egy olyan mérkőzésen, melyen az egyik főszerepet a videóbíró játszotta. A Real Madrid negatív rekordot állított fel: 481 percen nem talált a kapuba.

A szombatit megelőző négy mérkőzéséből hármat is elveszített a Real Madrid, úgyhogy arra lehetett számítani, hogy majd nekiesnek a Levantének – Gareth Bale és Karim Benzema a padon kezdett. Ehhez képest szűk negyedóra sem kellett, hogy kétgólos hátrányba kerüljenek a hazaiak: Raphael Varane bénázását Morales büntette, majd a francia védő később kezezett is, a játékvezető pedig a VAR segítségével tizenegyest ítélt a vendégeknek, amit Roger értékesített.

A Levante első gólja:

És a büntető:

A kezdeti sokkból majdnem egyből fel tudott állni a Real, ugyanis a 16. percben gólt szereztek, csakhogy Marco Asensio lesen volt, az esetet visszanézték és akkor érvénytelenítették a találatot, amikorra a csapatok már felálltak a középkezdéshez – nagyon utálhatták ekkor a VAR-t Madridban.

A Real Madrid meg nem adott gólja:

Ezután ha is sorban, de azért jöttek szép számmal a Real-ziccerek, ám egyiket sem sikerült gólra váltani, volt, hogy a keresztléc segített be a Levanténak, vagy Oier kapus védett nagyot. Kis híján 0-3-mal mentek a csapatok szünetre, de újabb videóbírózás után les miatt érvénytelenítettek egy valenciai találatot is.

A második félidő elején történelmi mélypontot ért el a Real: a klub történetének leghosszabb góltalansági rekordját adták át a múltnak, 481 percen át nem találtak ugyanis a kapuba.

A 72. percben tört meg a jég, ekkor szerzett végre gólt a Real Madrid: egy kicsit túljátszott támadás végén Marcelo bombázott a léc alá. Nem sokkal később a csereként beállt Karim Benzema kiegyenlíthetett volna, de tizenhatoson kívüli lövése után a labda a kapufán csattant.

A 88. percben Benzemának volt egy közeli fejese, amely után Oier védett lábbal, és bár Mariano belőtte a kipattanót, lesről tette, úgyhogy az eredmény nem változott. Bár volt négy perc hosszabbítás, a Real Madrid már nem tudott kiegyenlíteni, így elszenvedte szezonbeli harmadik bajnoki vereségét.

Julen Loptegeui alatt minden eddiginél jobban inog a kispad, 2009 óta ugyanis most fordul elő először, hogy zsinórban három tétmeccset is elveszítsen a Real.

Eredmény – La Liga, 9. forduló

Real Madrid – Levante 1-2 (0-2)

Gólszerzők: Marcelo (72.) illetve Morales (6.), Roger (13. – 11-esből)

Nyitókép: Denis Doyle/Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik