Foci

Cristiano Ronaldo távozása miatt omlott össze a Real Madrid

A nyáron előbb Zinédine Zidane, majd Cristiano Ronaldo hagyta el a zsinórban három Bajnokok Ligáját nyerő Real Madridot, a csapat pedig látványosan nem tudta túltenni magát a történteken. A legutóbbi négy mérkőzésén nyeretlen maradt a csapat, háromszor ráadásul ki is kapott, így inog a kispad rendesen Julen Lopetegui alatt.

Zidane mágiája nélkül fájdalmas éve lehet a Realnak
A Real Madrid számai az utóbbi négy meccsén: 0 győzelem, 0 gól. Pérez új irányt szabott meg és ennek megfelelően hozott edzőt, de erre rámehet a szezon.

A válogatott szünet utána hétvégén visszatér a klubfoci Európában, a Real szombaton a Levante ellen javíthat hazai pályán. A találkozó kapcsán Vanderlei Luxemburgo nyilatkozott az Omnisportnak és ő arról beszélt, a Real problémája az, hogy nem tudja Ronaldót pótolni. Nem csak a pályán, hanem a klubnál:

Cristiano jelentette a különbséget. A nagycsapatoknál mindig van olyan játékos, akitől az ellenfelek tartanak. A Realnál most nincs olyan labdarúgó, akitől rettegnének a riválisok, nem úgy mennek neki a mérkőzésnek, hogy „na, most Cristiano Ronaldo ellen játszunk”

mondta Luxemburgo.

A brazil szakember arról is beszélt, hogy szerinte Florentino Pérez nem fog elhamarkodott döntést hozni és azonnal kivágni Lopeteguit. A Real nagy klub, mindig nagyok az elvárások, de a klubtulaj szerinte tudja kezelni a helyzetet és mindig a legjobb döntést képes meghozni.

Cristiano Ronaldo a nyár óta a Juventusban focizik, ahol kicsit lassacskán, de beindult és már termeli a gólokat. Ám mostanában nem a játéka, hanem elsősorban amiatt írnak róla, hogy két nő is állítja: a portugál megerőszakolta őket.

Ronaldo-ügy: ledől a legnagyobb bálvány?
Elképesztő részletek derülnek ki a portugál klasszis állítólagos 2009-es nemierőszak-ügyéből. Ha igazak a vádak, nagy bajban van CR7.

Nyitókép: Alessandro Sabattini/Getty Images

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik