Foci

Dobná az NB I-et egy regionális ligáért a Vidi

Korábban a témában:

Regionális nemzetközi bajnokságot szeretne a MOL Vidi FC főszponzora. A MOL vezérigazgatója, Hernádi Zsolt a DIGI Sport reggeli műsorában adott interjút, amelyben kifejtette, hogy a csapatnak nem elegendő terhelés a magyar bajnokság. A Vidi olyan ligát vízionál, amelyben a Ferencváros mellett olyan csapatokkal meccselne, mint a Dinamo Zagreb, vagy a Slovan Bratislava.

Hernádi beszélt arról is, hogy szívesen leülne beszélgetni a névváltozás miatt tüntető szurkolókkal, de nem nyitottak rá a drukkerek. Szőr mentén említette azt is, hogy a vasárnapi, rendkívül enervált csapat botrányosan gyengén játszott az MTK ellen, amikor azonban Garancsi Istvánt felhívta, hamar rácsapták a kagylót.

Rég verték meg ennyire a Vidit magyar pályán
Marko Nikolicnak egy üres lufi jutott eszébe csapata játéka láttán.

Érdekesség, hogy az NB I-ben, amelyet túl szűknek érez a MOL vezetője, jelenleg csak 5. a csapat, ha elmaradt bajnokiját megnyeri, akkor is legjobb esetben a harmadik helyre jöhet föl.

Néhány szó esett a hirtelen távozó Danko Lazovicsról is, de konkrétum nem hangzott el a másorban.

Pontosan nem tudom, hogy mi történt és hogy Lazovics miért ilyen furcsán fejezte be a karrierjét, szerintem egy szörnyen rossz időpontban. Ez dráma volt, és dráma volt az utána következő meccs is, hiszen a játékosok mindig őt keresték a pályán

– jelentette ki Hernádi Zsolt.

A teljes beszélgetés itt hallgatható meg:

dsa

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Plastic cups are pictured on August 13, 2019 in a recycling facility in Bourg-Blanc, western France. (Photo by Fred TANNEAU / AFP)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.