Foci

Willi Orban készen áll a bemutatkozásra Görögország ellen

Marco Rossi szövetségi kapitány szerint a magyar labdarúgó-válogatottnak bátor játékra lesz szüksége a Nemzetek Ligája soron következő két idegenbeli mérkőzésén a görögök és az észtek ellen. A hétfői sajtótájékoztatón az olasz szakvezető elmondta, minden játékos megérkezett, egyedül a szombati mérkőzését is kihagyó Nagy Gergő bajlódik kisebb sérüléssel.

Technikailag nagyon képzett csapat, különösen hátul alkotják rendkívül erős játékosok. Otthon sokkal agresszívebben fognak játszani, így nagy meccs vár ránk. Ahhoz, hogy ezt a nyomást el tudjuk viselni, megfelelő lelkiállapot kell és bátorság, nem szabad megijednünk a körülményektől. Reméljük, az eredmény nekünk kedvez majd ellenük és a teljesen más stílust képviselő észtek ellen is.

– fogalmazott Rossi.

Az 54 éves szakember kiemelte Willi Orbant is, akiről a közeljövőben derül majd ki, hogyan lehet a válogatott segítségére leginkább.

A következő napokban taktikailag próbáljuk a csapatot felkészíteni, így Orbant is, aki egy nemzetközi szintű játékos. Nem véletlen, hogy folyamatosan szerepel a Leipzig együttesében. A következő két-három napban elválik, milyen módon tudjuk őt beépíteni a csapatba

Orban is jelen volt a sajtótájékoztatón, ahol elárulta, gyerekkorában tanult magyarul, ám miután ötéves korában szülei elváltak, nem tudta folytatni a nyelvtanulást, azóta pedig sokat felejtett. Kiemelte, most mielőbb szeretne újra megtanulni magyarul.

A nyelvi kérdés talán kevésbé meghatározó a futballban, az összeszokottság viszont kiemelten fontos. A válogatott más, mint a klub, hisz kevesebb az együtt töltött idő és a közös játék, kevésbé összeszokottak a játékosok. Játszottam már a Bajnokok Ligájában, ezt a tapasztalatot szeretném kamatoztatni a válogatottban is. Készen állok a játékra, a kapitány döntése lesz, hogy bevet-e pénteken.

Lehetséges társáról a védelem tengelyében, Kádár Tamásról elmondta, követi a játékát, s Gulácsi jókat mondott róla emberileg és szakmailag is, de meg kell ismernie őt a pályán és személyesen is, hogy eredményesen együtt tudjanak működni.

A két forduló után hárompontos magyar válogatott pénteken az athéni olimpiai stadionban, jövő hétfőn pedig Tallinnban lép pályára a Nemzetek Ligája C osztályának 2. csoportjában, mindkét összecsapás 20.45-kor kezdődik.

Nyitókép: mlsz.hu

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik