Foci

Ancelotti parádésan vágott vissza az őt szidó Juve-drukkereknek

Carlo Ancelotti több csapatnál is felettébb sikeresen dolgozott, a Juventusnál speciel nem jött össze neki egyetlen komoly trófea sem, így aztán a szurkolók nem is zárták a szívükbe, sőt igazából már akkor ellene voltak, amikor anno megérkezett a klubhoz, mert első meccsén az a felirat fogadta, hogy

“Egy disznó nem lehet edző. Ancelotti, takarodj”.

Szombaton a Juventus azt a Napolit fogadta, amelynek Ancelotti edzője, így aztán a hazai drukkerek ismét megmutatták néhány ízléstelen dal formájában, hogy nem kedvelik korábbi trénerüket.

Mandzukic-duplával és két Ronaldo-gólpasszal nyert rangadót a Juve
Az összes nagy riválist sikerült már most leszakítani.

A meccs utáni sajtótájékoztatón megkérdezték erről Ancelottit, aki azt mondta, hogy hozzászokott már ezekhez a dalokhoz, az jobban zavarta, hogy a juvésok Nápoly városát is pocskondiázták.

“Amikor a Juventus-drukkerek szidnak, mindig a 2003-as BL-trófeával vigasztalom magam” – nyilatkozta Ancelotti.

Aki nem tudná, 2003-ban a Milan és a Juve játszotta a BL-döntőt, és tizenegyesekkel az Ancelotti által irányított piros-feketék nyertek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik