Foci

A Bajnokok Ligájában is jön a videobíró

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) a Bajnokok Ligája következő kiírásában vezeti be a videobírós (VAR) rendszert. Erről a szervezet végrehajtó bizottsága döntött Nyonban.

Aleksander Ceferin, az UEFA elnöke a határozattal kapcsolatban elmondta: a gyakorlatban való alkalmazásig hátralévő egy év elegendő idő számukra, hogy kiépítsék a rendszert, valamint a közreműködő szakembereket felkészítsék annak hatékony és eredményes használatára a világ elsőszámú klubsorozatában.

A VAR-rendszert a 2019-20-as BL-szezon selejtezőjének negyedik, utolsó fordulójától alkalmazzák majd, de használják már a 2019-es UEFA Szuperkupában, valamint a 2020-as Európa-bajnokságon.

Az UEFA elképzelései szerint az Európa-ligában a 2020-21-es kiírás csoportkörében kerülne sor a VAR bemutatkozására, míg a válogatottak számára először idén kiírt Nemzetek Ligájában a 2021-es döntőben debütálna.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik