Foci

Lazovic váratlan távozásáról beszélt a Vidi vezetőedzője

Marko Nikolic, a Vidi vezetőedzője szerdán tartott sajtótájékoztatót a csütörtöki, BATE elleni Európa Liga-mérkőzés előtt, a legelső újságírói kérdés pedig Danko Lazovic kapcsán érkezett. A szerb támadó, aki a csapat egyik legjobbja teljesen váratlanul elhagyja a csapatot, jelen állás szerint alighanem visszavonul. Utolsó mérkőzése így a Puskás Akadémia elleni, botrányos véget ért találkozó volt a Vidiben.

A lábamat, vagy bármit feltettem volna rá, hogy ez lesz az első kérdés – és nyertem volna, természetesen

– kezdte a mondandóját Nikolic.

Nem az én feladatom erre a kérdésre válaszolni, de annyit azért elmondhatok, hogy ismerem Dankót ezer éve és szomorú vagyok, mert azt gondolom, hogy jó pár évet tudott volna még magas szinten játszani. Ezt az előző szezonban, amikor bajnoki címért harcoltunk, és a nyáron is bizonyította. Három klubnál is együtt dolgoztunk, tudom, hogy nem csak játékosként, hanem magánemberként is kiemelkedő személyiség. Sokat segített a csapatnak is. Kívülről sokan csak azt látták, hogy időnként idegesen viselkedik a pályán, de rengeteget segített az öltözőben. Sajnálom, hogy Danko nincs velünk többet, de tiszteletben kell tartanunk a döntését. Ő tudja az okokat, talán én is tudom, de nem nekem kell erről beszélnem.

Úgy tudjuk, hogy korábbi klubja, a belgrádi Partizan tett neki sportigazgatói ajánlatot és ez állhat a váratlan döntése hátterében.

Elmondjuk, mi állhat Lazovic meglepő visszavonulása mögött
Senki nem értette, miért döntött így három nappal az első EL-meccs előtt.

A 35 éves Lazovic 2016 nyarán érkezett a Vidihez, melynél 80 mérkőzésen 29 gólt és 29 gólpasszt jegyzett. Tagja volt a bajnoki címet nyert csapatnak és nagy szerepe volt abban is, hogy a csütörtökön kezdődő Európa Liga főtábláján szerepel majd a fehérvári együttes. Döntése teljesen váratlan, már csak azért is, mert a múlt héten az UEFA EL-magazinjában még az alábbi nyilatkozatot adta a csakfoci.hu szerint:

Minden reggel, amikor edzeni megyek, olyan szenvedély van bennem a játék iránt, mint a múltban sosem. Ha valamit így szeretsz, az mindent megér. Különösen, ha a futballról van szó.

Februárban hosszabbított szerződést a Vidivel.

Fotó: MTI/Kovács Tamás

Ajánlott videó

Olvasói sztorik