Foci

Csak hármat kapott az amatőrökkel kiálló Dánia

A Dán Labdarúgó-szövetség (DBU) nem tudott megegyezni a profi labdarúgókkal, aminek az lett a végeredménye, hogy amatőrökkel és futsalosokkal kellett kiállnia a válogatottnak Szlovákia ellen. A szövetséget ugyanis súlyos büntetés érte volna, ha nem lép pályára a már lekötött felkészülési mérkőzésen.

Futsalosokkal áll ki a dán válogatott
Nem csitul a botrány a dán válogatott körül, a héten esedékes meccseken sem az edző, sem a kulcsjátékosok nem lesznek jelen.

Ezek után mindenki nagyon várta, vajon mekkora verést kapnak a skandinávok a Marek Hamsíkkal és Vladimir Weisszel fémjelzett szlovák csapattól? Nos, a dánok megszeppenve kezdték a meccset és egy elkerülhető góllal 10 perc után hátrányba kerültek és bár menet közben felbátorodtak, Albert Rusnak góljával 2-0-lal vonultak pihenőre a felek.

A második félidőben annyira sem volt kedve megerőltetnie magát a házigazdának, mint az első játékrészben. A fegyelmezetten védekező skandinávok végül egy nagyon peches öngól miatt kaptak ki 3-0-ra, de a lehetőségekhez mérten a legtöbbet hozták ki a meccsből.

Érdekes volt egyébként hallani, hogy a helyi szurkolók kifütyülték saját motiválatlan csapatukat, míg egy-egy dán támadást vastaps köszöntötte.

Végeredmény – felkészülési mérkőzés

Szlovákia – Dánia 3-0 (2-0)
Gólszerző: Nemec 11., Rusnak 37., Fogt 79. (öngól)

Nyitókép: Dán Labdarúgó Szövetség Facebook-oldala

Ajánlott videó

Olvasói sztorik