Foci

Szabadságra küldték a dán kapitányt, mert nincs kiből összerakni a válogatottat

24.hu
24.hu

2018. 09. 03. 13:29

Korábban a témában:

A Dán Labdarúgó Szövetség (DBU) alsóbb osztályban szereplő játékosokkal igyekszik megoldani, hogy a válogatott pályára tudjon lépni a következő két mérkőzésén, mivel egyelőre nem tudott megállapodni a nemzeti csapatnál számításba vett futballistákkal.

Amennyiben a DBU esetleg nem tud csapatot kiállítani a szlovákok, illetve walesiek elleni találkozókra, akkor Dániát – a világranglista kilencedik helyezettjét, az idei világbajnokság nyolcaddöntősét – ki is zárhatják a 2020-as Európa-bajnokságról. 

A vita elsősorban a játékosok – köztük a Tottenham Hotspur középpályásának, Christian Eriksennek – egyéni szponzori megállapodásairól folyik, emellett a futballisták utazási feltételei is témát szolgáltatnak. Vasárnap a DBU visszautasította a játékosok azon ajánlatát, hogy a soron következő két meccsre még érvényesek lehessenek a támogatói szerződések, és utána üljenek le ismét tárgyalni.

A dánok a tervek szerint szerdán játszanak a szlovákokkal barátságos mérkőzést, majd vasárnap a walesiekkel találkoznak a Nemzetek Ligájában.

Ezeken az összecsapásokon nem Aage Hareide irányítja majd a válogatottat, mert a DBU gyakorlatilag szabadságra küldte, mivel nem szeretné, ha a szövetségi kapitánynak olyan labdarúgókkal kellene dolgoznia, akiket nem is ő hívott be.

A dán szövetségnek tavaly egy női világbajnoki selejtezőt kellett lemondania azért, mert a játékosokkal nem tudott megállapodni a szerződéseikről.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

HOLLYWOOD, CA - NOVEMBER 12: Filmmaker Rory Kennedy speaks during the Academy of Motion Picture Arts and Sciences' 8th annual Governors Awards at The Ray Dolby Ballroom at Hollywood & Highland Center on November 12, 2016 in Hollywood, California.   Frederick M. Brown/Getty Images/AFP
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.