Futsaljátésok is szerepelnek a dán válogatott soron következő két mérkőzésén, miután a szövetség (DBU) nem tudott megállapodni a játékosokkal.
A vita elsősorban a játékosok – köztük a Tottenham Hotspur középpályásának, Christian Eriksennek – egyéni szponzori megállapodásairól folyik, emellett az utazási feltételek is témát szolgáltatnak. Vasárnap a DBU visszautasította, hogy a soron következő két meccsre még érvényesek lehessenek a támogatói szerződések és utána üljenek le ismét tárgyalni.
A dánok szerdán játszanak a szlovákokkal barátságos mérőzést, majd vasárnap a walesiekkel a Nemzetek Ligájában. Ezeken az összecsapásokon azonban nem Aage Hareide irányítja majd a válogatottat, mert
Amennyiben Dánia – a világranglista kilencedik helyezettje, az idei világbajnokság nyolcaddöntőse – nem állt volna ki a két találkozóra, a DBU attól tartott, hogy a válogatottat kizárják a 2020-as Európa-bajnokságról.
A dán szövetségnek tavaly egy női világbajnoki selejtezőt kellett lemondania azért, mert a játékosokkal nem tudott megállapodni a szerződéseikről.
Nyitókép: Richard Heathcote/Getty Images