Foci

Maradona cserben hagyta új csapatát

Aligha szükséges bemutatnunk, mennyire nem tud disztingválni Diego Maradona, elég csupán az oroszországi világbajnokság felvételeit megnézni. Idén nyáron azonban az is világosan kiderült, hogy tulajdon munkaadóira is hajlamos fittyet hányni az argentin. Július 16-án ugyanis a fehérorosz Dinamo Breszt elnöke lett, azonban alig száradt meg a tinta a szerződésén, amikor közölte: akkor ő most szabadságra megy.

Mindenki kapaszkodjon meg: Fehéroroszországban lesz klubelnök Maradona
Nemrég rúgták ki edzői állásából, nem maradt sokáig munka nélkül.

Az argentin legenda egészen pontosan július 22-én közölte vett ki két hét szabadságot, amivel önmagában nem is lenne probléma, csakhogy

azóta sem tért vissza Fehéroroszországba.

Azóta a csapat kiesett a ciprusi Apollon ellen az Európa Liga-selejtezőkben, ráadásul a csapat a bajnokságban is csak hetedik helyen szerénykedik. Maradonának tehát lenne éppen mivel foglalkoznia Bresztben, ehelyett azonban dobta a kötelezettségeket és elutazott az argentin harmadosztály nyitányára, mivel a Riestra vezetőedzője, Víctor Stinfale jó barátja.

Jelen állás szerint a Dinamo elnöke több argentin harmadosztályú bajnokin volt, mint a saját klubjának meccsein – pedig csak egy Riestra–Comunicaciones találkozót látott…

Nyitóképen Diego Maradona bemutatása a Dinamo Bresztben. Fotó: Viktor DrachevTASS via Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik