Foci

Egy vita miatt lett kegyvesztett a Vidi legértékesebb játékosa

Aki figyelemmel követte a Vidi nemzetközi menetelését, annak feltűnhetett, hogy a két Scepovic fivér közül az idősebb, Stefan eddig alig kapott lehetőséget. A Vidi hat meccsen van túl eddig a BL-selejtezőben,

és a szerb csatár még egy félidőnyi játékpercet sem töltött a pályán, négyszer cserélték be, és összesen 37 percet játszott.

A Malmö elleni visszavágón a keretbe sem került be a 28 éves támadó, és a Blikk szerint ennek az az oka, hogy Scepovic kevesellte a lehetőséget, de ezt nem a legszerencsésebb módon közölte Marko Nikolic vezetőedzővel.

A Blikk egy klubhoz közeli forrásra hivatkozva azt írja, a vita után büntetésből kikerült a keretből a csatár, de van esély a megbékélésre, ám ehhez bizonyítania kell.

“Stefannal volt néhány probléma, de ezeket átbeszéltük, és szerintem hamarosan újra a keretben lesz”

– nyilatkozta Nikolic a Malmö elleni továbbjutás után.

Scepovic a télen érkezett a Vidihez, ahol tavasszal hat góllal vette ki a részét a bajnoki cím megszerzéséből. Idén az NB I-ben is jegelte őt eddig az edző, az első fordulóban csereként állt be a Kisvárda ellen a szünetben, majd a Paks ellen kezdőként 68 percet töltött a pályán, a Debrecen ellen viszont ugyanúgy kimaradt a keretből, mint a Malmö elleni visszavágón.

A Transfermarkt nevű oldal 1,2 millióra teszi a nyolcszoros válogatott támadó értékét,

ezzel ő vezeti a csapaton belüli rangsort.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik