Foci

Ötgólos thriller a Chelsea-Arsenal rangadón

Az első szó, ami eszébe jut az embernek a Chelsea – Arsenal bajnoki után az, hogy: váó. Az angol bajnokság második fordulójának londoni szuperrangadója öt gólt és igazi drámát hozott, úgyhogy nem volt okunk panaszra.

A Chelsea kezdett aktívabban és ugyan az Arsenalé volt az első komolyabb lehetőség, a hazaiak szereztek vezetést a 8. percben Pedrónak köszönhetően. A folytatásban a Chelsea lényegében lefocizta ellenfelét, ám így is egyenlíthetett volna Unai Emery csapata, de Aubameyang ziccerben rontott. Góllal büntetett a Chelsea, Morata fejezett be higgadtan egy támadást.

Úgy tűnt, kézben tartják a mérkőzést Maurizio Sarriék, ám a 37. percben szépített a korábban egy nagy lehetőséget elpuskázó Mkhitaryan, hogy aztán pár pillanattla később Iwobi már kiegyenlítsen. És a szünetig még belefért két Arsenal-lehetőség, de gól nem volt több.

A második játékrész első felében Cechnek volt két nagy bravúrja, majd a 77. percben a világ legdrágább kapusának, Kepának kellett észnél lennie. A 81. percben aztán megszületett a győztes gól, egy bal szélen, szépen végigjátszott akció végén Alonso gurított a vendégkapuba.

A győztes találat:

A Chelsea így két fordulót követően is hibátlan, míg Unai Emery csapata két vereséggel kezdett a Premier League-ben. Erre legutóbb 26 évvel ezelőtt volt példa az Arsenalnél.

Eredmény – Premier League, 2. forduló

Chelsea – Arsenal 3-2 (2-2)

Nyitókép: Glyn KIRK / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik