Foci

“Ilyenkor kérdezik a görögök, hogy mi az erőssége, gyengéje a magyar csapatnak”

A korábbi AEK-játékos, Esterházy Márton szerint nem kell félniük az athéni hangulattól a BL-playoffra készülő Vidi-focistáknak, hiszen, mint ahogyan a DIGI Sport híradójának fogalmazott:

Sokkal jobb 80 ezer néző előtt játszani, mint 1500 előtt, amikor a 8. sor 10-es székből hallja az ember, hogy szidják az édesanyját vagy káromkodnak a szurkolók.

Az már az is biztos, hogy a Vidi is megmarad Európában. Hiszen ha legyőzi két meccsen az Athént, akkor a BL-ben, ha nem, akkor az Európa Ligában indulhatnak a magyarok. Ez pedig számos, nemzetközileg elismert játékost is fehérvárra csábíthat, például, akár Dzsudzsák Balázst is.

Nagyon jóban vagyok Balázzsal, sajnálom, hogy most – egyelőre – parkolópályán van a karrierje. Előbb-utóbb csapatot kell neki találnia, mert augusztus végén lezárul az átigazolási időszak, de nem gondolnám, hogy neki Magyarországra kellene visszajönnie. De valóban, a Vidi azzal, hogy EL- vagy – reméljük – BL-csoportmérkőzéseken fog játszani, valóban meg fog tudni szerezni olyan játékosokat is, akik esetleg júliusban még azt mondták, hogy, ’na jó, várjunk még ezzel’

Esterházy Mártonnak pedig nem kell bemutatni, mire képes a görög futball. Az egykori kiváló csatár ugyanis három évet játszott a Vidi következő BL-selejtezős ellenfelénél, azaz az AEK Athénnál a 80-as években. Az AEK győzelme mellett a fehérváriak menetelése nem lepte meg.

A Vidi nagyon masszív idén, az elmúlt négy kupameccsen csak egy gólt kapott, nagyon jól szervezett a védelme. Ahogy nézem, már a saját félpálya felénél kezdik megrágni, megkóstolni az ellenfelet, visszatámadnak, nehéz helyzetbe hozva ezzel a riválist, a Malmőnek szinte helyzete sem volt. De ugyanez mondható el a Ludogorecről is, amely a két meccsen egy gólt sem tudott rúgni. Én nem féltettem a Vidit a Malmö ellen, hiába rekordbajnok Svédországban, de most sem féltem. Mindenki a fantasztikus athéni hangulatot emlegeti, én játszottam is Görögországban sokszor 60-70 ezer néző előtt, de azt mondom, az ilyen hangulat a profi játékosokat doppingolja. Sokkal jobb 80 ezer néző előtt játszani, mint 1500 előtt, amikor a 8. sor 10-es székből hallja az ember, hogy szidják az édesanyját vagy káromkodnak a szurkolók. Fantasztikus hangulat lesz kinn, az biztos.

A Vidi malmára hajthatja a vizet, hogy a fehérváriak jóval több meccset játszottak már a mostani szezonban ellenfelükhöz képest. A Malmö elleni párharc előtt felröppentek olyan hírek, hogy a svédek Thomas Doll FTC-edzőtől kértek tanácsokat. A görögöknek is van kit hívniuk, de úgy fest, hiába.

Ilyenkor mindig hívnak a görög ismerősök, újságírók, kérdezik, hogy mi az erőssége, gyengéje a magyar csapatnak. Erre én mondom, fel kell menni a Youtube-ra, és meg kell nézni a Vidi mérkőzéseit. Számomra is nagyon pozitív dolog, hogy már 30 éve eljöttem Görögországból, és még emlékeznek rám, szeretnek. Idén kint voltam az utolsó bajnokin, amelyen az AEK a bajnoki címet ünnepelte, ott is fantasztikus hangulat volt, ez megmaradt.

A MOL-Vidi – AEK Athén BL-playoff-párharc első mérkőzését jövő szerdán játsszák a Groupama Arénában, a visszavágót pedig augusztus 28-án rendezik Athénban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik