Foci

Egy meccs, két gól, két súlyos sérülés a siófoki kapus mutatója

Molnár Péter se magát, se az ellenfelet, se saját csapattársát nem kímélte, amikor kijött a kapujából. Sárgát sem kapott.

Az NB II-es bajnokság harmadik fordulójában vasárnap Siófokra látogatott a Vasas FC és 2-1-re nyert. Az OTP Bank Liga tavalyi kiesője eddig mindhárom mérkőzését behúzta, kilenc ponttal vezeti a másodosztály tabelláját, ám a hétvégi örömbe nem kis üröm vegyült.

A beszámolók szerint a hazaiak az szokásosnál több és keményebb szabálytalansággal próbálták a tudásbeli különbséget ellensúlyozni. Molnár Péter, a hazaiak kapusa is túl bátor volt, se magát, de az ellenfelet sem kímélte, amikor ki kellett jönnie a kapujából. Más kérdés mindkét alábbi esetben egy, már pozíciót fogott Vasas-játékost tarolt le.

A találkozó 12. percében a korábban gólt szerző Birtalan Botondot tarolta le Molnár, 

majd nem sokkal az első félidő lefújása előtt Szokol Zsoltot:

Utóbbiért sárga lap nem, de tizenegyes az járt, amelyet Balajti Ádám higgadtan értékesített, ezzel nyert a vasas 2-1-re. Birtalan vállszalag-szakadást szenvedett, műteni kell, idén valószínűleg már nem játszhat, Szokol megúszta bordatöréssel, neki csak cirka 4-6 hetet kell kihagynia.

NB II, 3. forduló, eredmények:

BFC SIÓFOK–VASAS FC 1–2 (1–2)
Gólszerző: 
Birtalan (0–1) a 2., Bolla (1–1) a 42., Balajti (11-esből, 1–2) a 45. percben

BUDAFOKI MTEDOROG 3–1 (1–1)
NYÍREGYHÁZA SPARTACUSBUDAÖRS 0–3 (0–1)
ETO FC GYŐRZTE FC  0–0
BÉKÉSCSABACEGLÉDI VSE 2–0 (1–0)
KAPOSVÁRI RÁKÓCZIMOSONMAGYARÓVÁR 2–2 (1–1)
CSÁKVÁRMONOR 2–1 (2–1)
VÁC FC–SOROKSÁR FC 0–0
BALMAZ KAMILLA  GYÓGYFÜRDŐGYIRMÓT  FC GYŐR 2–1 (2–0)
DUNA ASZFALT TISZAKÉCSKEKAZINCBARCIKA BSC 0–0

A bajnokság állása:

1. Vasas FC 3 3 6–3 +3 9
2. Békéscsaba Előre 3 2 1 7–2 +5 7
3. Soroksár SC 3 2 1 6–1 +5 7
4. Budaörs 3 2 1 6–2 +4 7
5. Gyirmót FC Győr 3 2 1 8–2 +6 6
6. FC Csákvár 3 1 2 6–5 +1 5
7. ZTE FC 3 1 2 4–3 +1 5
8. Vác FC 3 1 2 3–2 +1 5
9. ETO FC Győr 3 1 1 1 4–1 +3 4
10. Dorogi FC 3 1 1 1 3–4 –1 4
11. Nyíregyháza Spartacus FC 3 1 1 1 2–4 –2 4
12. Budafoki MTE 3 1 2 5–5 0 3
13. Monor 3 1 2 4–4 0 3
14. Balmazújváros 3 1 2 3–4 –1 3
15. Kazincbarcika 3 2 1 2–3 –1 2
16. Kaposvári Rákóczi FC 3 2 1 4–6 –2 2
17. Mosonmagyaróvár 3 2 1 3–6 –3 2
18. Ceglédi VSE 3 1 2 3–9 –6 1
19. Tiszakécske VSE 3 1 2 0–9 –9 1
20. BFC Siófok 3 3 3–7 –4 0

Ajánlott videó

Olvasói sztorik