Foci

Sallai akkora gólt lőtt, hogy sorban állnak érte az európai klubok

Az APOEL rendkívül csúfos zakóval kezdte a nemzetközi szereplését, miután rögtön az első BL-selejtezőn elhasalt a jóval gyengébb litván Suduvával szemben. A legutóbbi idényben a Real Madriddal, Tottenham Hotspurrel és Borussia Dortmunddal egy csoportban vitézkedő ciprusiaknak így a BL “kistestvére” maradt, de a jelek szerint ezt már nem hagyja elúszni Sallai Roland csapata.

Sallai Rolandék kínos vereséget szenvedtek, kiesett az APOEL
Az Európa Ligában még bizonyíthat a ciprusi bajnok.

Az APOEL ugyanis egy ötöst vágott hazai pályán az észt Florának, így lényegében hátradőlve várhatja a továbbjutást. Ami számunkra ennél fontosabb azonban, hogy a csapat magyar támadója, Sallai is betalált: a sárgamezesek negyedik gólóját cirka 25 méterről vágta védhetetlenül a jobb alsó sarokba.

Meg is lett a gyümölcse Sallai jó játékának, külföldi beszámolók szerint több klub célkeresztjében is ott van a magyar játékos. Ilyen például a Premier League-be frissen feljutó Fulham, amely a napokban szerződtette a világbajnok André Schürrlét.

Prodromosz Petridisz, az APOEL elnöke a közelmúltban arról is beszámolt, hogy egy meg nem nevezett francia klub ötmillió eurót ajánlott a támadóért, ám a ciprusiak ezt visszautasították.

Akadnak még érdeklődők, legutóbb a Nemzeti Sport cikkezett arról lengyel sajtóértesülésre hivatkozva, hogy a Bundesligában szereplő Freiburg is szívesen látná soraiban a 21 éves labdarúgót. Nem lenne meglepetés, ha már nyáron váltana a magyar támadó, de nagy kérdés, ki hajlandó ötmilliónál többet kifizetni érte? Persze ha rúg még pár hasonló gólt, senki sem sajnálja majd érte a pénzt…

Eredmények – Európa Liga-selejtező, 2. kör, 1. mérkőzés

Sevilla (spanyol) – Újpest 4-0 (3-0)
Budapest Honvéd-Progrés Niederkorn (luxemburgi) 1-0 (0-0)
Atalanta (olasz)-FK Szarajevó (bosnyák) 2-2 (2-0)
Partizan Beograd (szerb)-FK Trakai (litván) 1-0 (0-0)
FK Zeljeznicar Szarajevó (bosnyák)-Apollon Limasszol (ciprusi) 1-2 (0-1)
Aberdeen (skót)-Burnley (angol) 1-1 (1-0)
Dundalk (ír)-AEK Larnaca (ciprusi) 0-0
Hibernian (skót)-Aszterasz Tripolisz (görög) 3-2 (0-2)
NK Osijek (horvát)-Glasgow Rangers (skót) 0-1 (0-1)
Spartak Zlatibor Voda (szerb)-Sparta Praha (cseh) 2-0 (1-0)
FC DAC 1904 (szlovák)-Dinamo Minszk (fehérorosz) 1-3 (1-1)
Stjarnan (izlandi)-FC Köbenhavn (dán) 0-2 (0-0)
Dinamo Breszt (fehérorosz)-Atromitosz (görög) 4-3 (2-0)
LASK Linz (osztrák)-Lilleström SK (norvég) 4-0 (2-0)
FC Nordsjaelland (dán)-AIK Solna (svéd) 1-0 (1-0)
B36 Tórshavn (feröeri)-Besiktas JK (török) 0-2 (0-2)
FC Santa Coloma (andorrai)-Valur Reykjavík (izlandi) 1-0 (0-0)
KRC Genk (belga)-Fola Esch (luxemburgi) 5-0 (4-0)
Górnik Zabrze (lengyel)-FK AS Trencín (szlovák) 0-1 (0-1)
Hajduk Split (horvát)-Slavia Szófia (bolgár) 1-0 (0-0)
Olimpija Ljubljana (szlovén)-Crusaders FC (északír) 5-1 (1-0)
Sutjeska Niksic (montenegrói)-Alashkert (örmény) 0-1 (0-1)
The New Saint (walesi)-Lincoln Red Imps FC (gibraltári) 2-1 (1-1)
St. Gallen (svájci)-Sarpsborg 08 (norvég) 2-1 (1-1)
APOEL (ciprusi)-Flora Tallinn (észt) 5-0 (2-0)
CSZKA Szófia (bolgár)-Admira Wacker Mödling (osztrák) 3-0 (3-0)
Djurgardens IF (svéd)-FK Mariupol (ukrán) 1-1 (0-1)
Makkabi Tel-Aviv (izraeli)-Radnicki Nis (szerb) 2-0 (0-0)
Molde FK (norvég)-KF Laci (albán) 3-0 (2-0)
VMFD Zalgiris (litván)-FC Vaduz (liechtensteini) 1-0 (0-0)
HSK Zrinjski Mostar (bosnyák)-Valletta FC (máltai) 1-1 (0-0)
SSA Jagiellonia Bialystok (lengyel)-Rio Ave FC (portugál) 1-0 (1-0)
Sahtyor Szoligorszk (fehérorosz)-Lech Poznan (lengyel) 1-1 (0-0)
Ventspils (lett)-Girondins Bordeaux (francia) 0-1 (0-1)
FC Viitorul Constanta (román)-Vitesse (holland) 2-2 (1-0)
Kajrat Almati (kazah)-AZ Alkmaar (holland) 2-0 (1-0)
Spartaks Jurmala (lett)-La Fiorita (San Marinó-i) 6-0 (3-0)
FK Tobol (kazah)-FC Pjunik (örmény) 2-1 (0-0)
Rudar Velenje (szlovén)-FCSB (román) 0-2 (0-1)
Balzan Youths FC (máltai)-Slovan Bratislava (szlovák) 2-1 (1-0)
SZK Csihura Szacshere (georgiai)-NK Maribor (szlovén) 0-0
Hapoel Haifa (izraeli)-FH Hafnarfjördur (izlandi) 1-1 (0-0)
Torpedo Kutaiszi (georgiai)-Vikingur Göta (feröeri) 3-0 (1-0)
F91 Dudelange (luxemburgi)-KF Drita (koszovói) 2-1 (0-1)
RB Leipzig (német)-BK Häcken (svéd) 4-0 (3-0)
FK Ufa (orosz)-NK Domzale (szlovén) 0-0

Kiemelt fotó: Power Sport Images/Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik