Foci

Meglepte az MTK a fáradt Újpestet

Miután az azeri Neftici ellen csodálatos játékkal, hősies küzdelemben továbbjutott az Újpest, joggal remélhették a klub szurkolói, hogy az újonc MTK-val sem lesz gond az NB I 1. fordulójában.

Ehelyett az történt, hogy bár hiába volt többet a labda a láthatóan, érezhetően fáradt hazaiaknál, elöl teljesen veszélytelenek voltak. 

A közepes iramú első félidő kiegyenlített mezőnyjátékkal kezdődött, majd Lencse László a 26. percben vezetéshez juttatta az MTK-t. A szünetig hátralévő időben az MTK beszorult a saját térfelére, az Újpest irányított, de csak egy helyzetet dolgozott ki, egyenlíteni pedig nem tudott.

A második játékrész elején növelte a tempót az Újpest, és Pauljevic kiállításáig – megtaposta Kantát – nagy, a lehetőségeket tekintve viszont meddő nyomást gyakorolt riválisára. A 60. perc után az MTK lassította a játékot, míg a házigazdák messzebb kerültek a vendégek kapujától. A hosszabbításban egy kontra végén büntetőhöz jutott az MTK, Kanta góljával pedig eldőlt a találkozó.

A két csapat 215. alkalommal mérkőzött meg egymással, az MTK 81. győzelmét aratta, és ezzel utolérte az Újpestet, 53 összecsapás döntetlennel zárult.

Eredmény, NB I, 1. forduló:

Újpest FC-MTK Budapest 0-2 (0-1)
Szusza Ferenc Stadion, 2738 néző, v.: Kassai

Újpest FC: Pajovic – Pauljevic, Litauszki, Pávkovics (Tischler, 77.), Burekovic – Sankovic, A. Diallo – Nwobodo, Nagy D. (Angelov, 78.), Zsótér (Balázs B., 56.) – Novothny

MTK Budapest: Kicsak – Katona, Pintér (Balogh B., a szünetben), Szelin, Deutsch – Vass Á. – Vass P., Kanta, Bognár I. (Vogyicska, 78.), Kulcsár (Takács, 74.) – Lencse

gólszerzők: Lencse (26.), Kanta (93., 11-esből)
sárga lap: Kulcsár (2.)
piros lap: Pauljevic (60.), Balázs (91.)

 

Tabella:

1. Mol Vidi FC 1 1 4–0 +4 3
2. Ferencvárosi TC 1 1 4–1 +3 3
3. Mezőkövesd Zsóry FC 1 1 3–1 +2 3
4. MTK Budapest 1 1 2–0 +2 3
5. Budapest Honvéd 1 1 3–2 +1 3
6. Debreceni VSC 1 1 1–0 +1 3
7. Szombathelyi Haladás 1 1 2–3 –1 0
8. Puskás Akadémia FC 1 1 0–1 –1 0
9. Paksi FC 1 1 1–3 –2 0
10. Újpest FC 1 1 0–2 –2 0
11. Diósgyőri VTK 1 1 1–4 –3 0
12. Kisvárda 1 1 0–4 –4 0

Kiemelt kép: MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik