Foci

Ilyen indokkal még biztos nem küldtek el magyar fociedzőt

Dajka Balázs
Dajka Balázs

újságíró. 2018. 07. 10. 14:48

Korábban a témában:

Mindössze egy hétig volt a korábbi válogatott játékos, Mészáros Ferenc az NB III-as Nagykanizsa csapatának edzője.

“Az FC Nagykanizsa elnöksége nevében tájékoztatom Önöket, hogy annak ellenére, hogy Mészáros Ferenccel megállapodtunk a felnőtt csapat vezetőedzői munkájáról, a részletes együttműködés kialakítása során olyan eltérések jöttek elő az általa képviselt magas szintű szakmai elhivatottság, professzionális mentalitás miatt, ami jelenleg még meghaladja egyesületünk lehetőségeit. Ezért közös akarattal úgy döntöttünk, hogy nem foglaljuk írásba a szóban megkötött szerződést” – áll a Kovács Tamás elnök által jegyzett közleményben.

Az új edző Barna László, aki ezek szerint vagy nem rendelkezik magas szintű szakmai elhivatottsággal, vagy a professzionális mentalitás terén áll rosszabbul, illetve jobban, ha az egyesület lehetőségeit nézzük. A Nagykanizsa az előző idényben 30 meccsen 80 pontot szerezve nyerte meg a Zala megyei első osztályt, így jutott fel az NB III-ba.

Fotó: Kanizsa TV

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Hungary's forward Adam Szalai (C) celebrates scoring with midfielder Balazs Dzsudzsak and defender Willi Orban (L) during the UEFA Nations League football match Hungary v Finland in Budapest on November 18, 2018. (Photo by ATTILA KISBENEDEK / AFP)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.