Foci

Leekens reagált arra, hogy már a saját játékosai is kritizálják

Szerdán csapnivalóan játszott Fehéroroszországban a magyar labdarúgó-válogatott, az 1-1-es döntetlen ránk nézve volt hízelgő, Gulácsi Péternek több bravúrt s be kellett mutatnia. A találkozó után az M4 stúdiójában is szokatlanul keményen bírálták Georges Leekens szövetségi kapitányt és a játékosok sem fogták vissza magukat, Elek Ákos például azt mondta:

Ad hoc jellege volt [a meccsnek – a szerk.]. Többet kellene gyakorolnunk, egyelőre ez kevés lesz szombaton és szeptemberben is. Ebben az évben ez nagy nulla. Eddig úgy néz ki, hogy a szövetségi kapitánnyal nem igazán találjuk meg a hangot. Reméljük ez a jövőben változni fog.

Georges Leekensre kiadták a kilövési engedélyt?
Könnyen lehet, hogy a belga szövetségi kapitánynak a szombati, Ausztrália elleni mérkőzés lesz a búcsúmeccse.

Szombaton jön az újabb felkészülési mérkőzés, ráadásul most egy világbajnoki résztvevő lesz az ellenfél. Ausztráliát fogadjuk a Groupama Arénában. Pénteken tartott sajtótájékoztatót Leekens, a Nemzeti Sport Online cikke szerint pedig szóba került Elek nyilatkozata is. A belga azt mondta, érthető, ha játékosa elégedetlen és csalódott volt a lefújás után, mint utólag kiderült, sérülten játszott (amiről a kapitány szerint őt nem tájékoztatta) és a középpálya sem működött.

Úgy gondolom, hogy nem a játékos dolga, hogy ezeket elmondja az újságíróknak. Beszéltem is Elekkel erről, mondtam neki, nem kell feltétlenül halakkal etetni az újságírókat, ők megtalálják így is, úgy is a maguk mondanivalóját. Soha nem hazudtam az újságíróknak, olyan azonban már volt, hogy kikerültem egy-egy kérdést. De mindannyiunknak profiknak kell lennünk a nyilatkozatainkban, megfelelő módon kell kommunikálnunk a véleményünket.

Georges Leekens arról is beszélt, hogy szombaton Botka Endre és Dzsudzsák Balázs játékára is kevés az esély, Elek pedig biztosan nem játszik. De kiemelte, hogy annak örült, a csapattal maradnak, volt már olyan helyen szövetségi kapitány, ahol a focisták ilyen esetben inkább elmentek volna nyaralni.

Az ausztrálokról azt mondta: több rendszerben is képes játszani, akár 4-3-3-ban, vagy a konzervatívabb 4-2-3-1-ben. Kiemelte, hogy Bert van Marwijk személyében kiváló szakvezető irányítja az ausztrál válogatottat, amelyben sok minőségi játékos szerepel, így nem véletlen, hogy egy hete 4-0-ra nyert Csehországban.

A magyarok szombaton 17.30-tól játszanak az ausztrálokkal a Groupama Arénában, majd legközelebb szeptemberben már tétmérkőzésen, a Nemzetek Liájában kell pályára lépniük.

Nyitókép: MTI/EPA/Taccjana Zenkovics

Ajánlott videó

Olvasói sztorik