Foci

Korábbi diósgyőri focista segíti a Sevilla új edzőjét

Sokan egy komoly hírnevű edzőt vártak a Sevilla élvonalbeli futballcsapatának élére, ám a klub húzott egy merészet és elcsábította a Girona edzőjét, Pablo Machínt. A 43 éves tréner három idényt töltött a Girona kispadján, a katalánok az ő irányításával jutottak fel először a La Ligába, ahol a tízedik helyen zártak.

A Sevillának három különböző edzője volt az előző szezonban – Eduardo Berizzo, Vincenzo Montella és Joaquín Caparrós – ezért aztán nem is csoda, hogy csupán hetedik helyen végzett a bajnokságban. Machín új klubjában a nemzetközi hadszíntéren is kipróbálhatja magát, ugyanis a spanyol bajnokság hetedik helyezettjeként részt vesz majd a Sevilla az Európa Liga selejtezőiben.

Az új edző segítője a korábbi 69-szeres spanyol válogatott, Carlos Marchena, a másik sportigazgató asszisztensként az a Francisco Gallardo lesz, utóbbi 2011 és 2013 között a Diósgyőr, majd 2014-ig a Puskás Akadémia játékosa volt.

A legutóbbi vezetőedző, Caparrós sportigazgatóként folytatja munkáját a klubnál.

Kiemelt képünkön Pablo Machín látható, Fotó: Patricio Realpe/ChakanaNews/NurPhoto

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik