Foci

Komoly bejelentést tett a Puskás Akadémia

A Puskás Akadémia bejelentette hivatalos honlapján, hogy együttműködési megállapodást kötött a CR Flamengóval. A brazil klub az első dél-amerikai csapat volt, mely részt vett a Puskás Suzuki Kupán, melyen harmadik helyen végzett a riói egyesület.

Azon dolgozunk, hogy szorosabb kapcsolatot alakítsunk ki a Puskás Akadémiával, olyan kooperációt szeretnénk létrehozni, amely mind az önök intézményének, mind a Flamengónak komoly előnyökkel járhat. Ma állapodtunk meg egy együttműködési szándéknyilatkozat kidolgozásáról, valamint azt tervezzük, hogy létrehozunk egy csereprogramot, amelynek keretében az akadémia fiataljai tapasztalatokat szerezhetnek nálunk, megismerkedhetnek a mi módszereinkkel, illetve a mi sportolóink is eljöhetnek ide, a Puskás Akadémiára.

– idézi Mauricio Roberto Gomes de Mattos klubelnököt a klub honlapja.

Örömmel tölt el, hogy mi vagyunk az első olyan klub Európában, amellyel a Flamengo ilyen szoros kapcsolatot kíván kialakítani. A nagyköveti szintű visszajelzés alapján a Puskás–Suzuki-kupa igen magas hírértékkel bírt Brazíliában, s a többi résztvevő klub képviselői és vezetői is egyetértenek abban, hogy a torna világszínvonalú eseménnyé nőtte ki magát.

– mondta Takács Mihály főigazgató a magyar csapat részéről.

Az együttműködés további részleteiről egyelőre egyik fél sem számolt be.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik