Foci

Megint lehet találgatni, hova igazol Dzsudzsák a nyáron

Dzsudzsák Balázsnak június 30-án lejár a szerződése az al-Vahdánál, és bár áprilisban még azt írtuk, minden bizonnyal marad az Egyesült Arab Emírségekben, a Nemzeti Sport az Emarat al-Youm nevű helyi lapra hivatkozva most már azt kürtölte világgá, hogy a magyar válogatott csapatkapitánya a nyáron távozik.

Az al-Vahda ugyanis megállapodott egy irányító középpályással, aki légiósnak számít majd, és csapatonként csak négy külföldi szerepelhet a ligában. A bajnokságban másodikként záró al-Vahda a következő idényben is számít az argentin Sebastian Tagliabuéra, a marokkói Murad Batnára, valamint a dél-koreai Rim Csang Vura,

így aztán könnyen kikövetkeztethető, hogy Dzsudzsáknak nem hosszabbítják meg a szerződését.

A szélső a bajnokságban 19 meccsen 6 gólig és 7 gólpasszig jutott, a bajnoki ezüst mellett egy Szuperkupa- és egy Ligakupa-győzelmet tud felmutatni.

A 31 éves Dzsudzsák Debrecenben indult, majd megfordult a holland PSV Eindhovenben, az orosz Anzsi Mahacskalában és Dinamo Moszkvában, valamint a török Bursasporban, mielőtt az al-Vahdához igazolt. Kíváncsian várjuk, hol folytatja pályafutását a 95-szörös válogatott játékos.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik