Foci

A legutóbbi vébé legrosszabb bírója vezényli a BL-döntőt

Az UEFA hétfői bejelentése szerint a szerb Milorad Mazic dirigálja majd a Real Madrid-Liverpool mérkőzését a Bajnokok Ligája döntőjében. A 45 éves szerb 2009 óta a nemzetközi játékvezetői keret tagja, ebben a szezonban négy meccset vezetett a BL-ben, kettőt az Európa Ligában. Ott lesz majd a világbajnokságon is, tavaly pedig ő fújt a Kontinentális Kupa döntőjében.

Sokaknak azonban nem az idei szezon maradt emlékezetes Mazicról, hanem a tény, hogy

a 2014-es labdarúgó-világbajnokság legrosszabb játékvezetőjének választották meg.

Ezt annak “köszönheti”, hogy a Németország-Portugália mérkőzésen erősen véleményes tizenegyest ítélt a Nazionalelf javára, majd az Argentína-Irán mérkőzésen a közel-keletieknek nem adott meg egy büntetőt.

Hogy tud nyugodtan aludni élete hátralévő részében? Minden tiszteletem mellett, szeretnék vele négyszemközt beszélni. Tudni szeretném, miért tette ezt velünk?

– mondta a mérkőzés után Irán vezetőedzője, Carlos Queiroz a football.londonnak.

A redcardtheref.com szavazást is hirdetett a legrosszabb játékvezető “díjának” megítéléséhez, Mazic akkor 87.362 szavazatot kapott a cirka 110 ezer voksból.

Mindezek dacára ne hallgassuk el azt sem, hogy a 2016-os Európa-bajnokságon a legjobbak közé tartozott és jó esélye volt a döntőben is dirigálni. Akkor ez elmaradt, május 26-án azonban fináléban is bizonyíthat. Reméljük Eb-formát mutat majd!

Kiemelt fotó: DIMITAR DILKOFF / AFP PHOTO 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik