Foci

Nem bírt egymással a Real és a Barca

A spanyol bajnokság 36. fordulójában 2-2-s döntetlent játszott egymással az FC Barcelona és a Real Madrid. Ahogyan arról többször ígéretet tettek a vendégek, nem álltak díszsorfalat a már biztos bajnok katalánok előtt. Noha a ligában kevés tétje volt az El Clásicónak, egy derbi mégis csak derbi marad, ennek megfelelően vetették magukat küzdelembe a csapatok.

Gyors gólváltással indult a mérkőzés, Luis Suárez szerzett vezetést a 10. percben egy villámgyors támadás végén. Sergi Roberto keresztezését kapásból vágta a bal alsóba az uruguayi – pedig sípcsonttal találta el a labdát.

Percekkel később érkezett is a válasz, hasonlóan kombinatív támadás végén Karim Benzema fejelte középre a labdát, a bevetődő Cristiano Ronaldóról pedig besodródott az egyenlítés.

Sajnos ezen a ponton véget ért a foci és megkezdődött a kakaskodás, talán a sok korai sárga lap sem csitította a játékosokat, hanem pont felpaprikázta. Alejandro Hernández Hernández játékvezető hat lapot mutatott föl az első 45 percben, ezek közül egy piros lapot is a félidő utolsó másodperceiben. Ekkor ugyanis Sergi Roberto összeütközött Marcelóval, majd csúnyán odacsapott kézzel, semmi köze nem volt a focihoz a jelenetnek.

Fordulás után sem csillapodtak a kedélyek, viszont az 52. percben Lionel Messi egy remek lövéssel újfent vezetést szerzett az FC Barcelona. “Apró” szépséghiba, hogy Suárez felrúgta Raphael Varane-t labdaszerzéskor, ebből született a gól.

A Real Madrid mezőnyfölölényben futballozhatott, de sokáig nem tudott komoly gólhelyzetig jutni. A 72. percben aztán megtört a jég, az első féidőben egy komoly szabálytalanságot megúszó walesi fantasztikusan lőtt kapásból a Barca kapujának jobb oldalába.

Ezután Messinek volt egy óriási lehetősége, százszázalékos ziccert fogott meg Keylor Navas és furcsa módon neki kellett összességében a nagyobb bravúrokat bemutatnia. A második félidő krónikájához tartozik, hogy egy tiszta tizenegyest nem kapott meg a Real Madrid, amikor Jordi Alba buktatta Marcelót.

Összességében rendkívül feszült hangulatú meccset játszott a két gigász, amelyhez nem tudott felnőni Hernández Hernández játékvezető. Luis Suárezt is hosszasan ápolták, de a Real Madridnak van több izgulnivalója: Ronaldo sérüléséről még semmit sem tudni, a BL-döntő pedig május 26-án esedékes…

Végeredmény – La Liga, 36. forduló

FC Barcelona – Real Madrid 2-2 (1-1)
Gólszerző: Suárez 10., Messi 52. ill. Ronaldo 14. Bale 72.
Kiállítva: Sergi Roberto (Barcelona) 45.

Kiemelt fotó: Spain DPPI / SpainDPPI / DPPI 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik