Foci

Sok fura dolgot láttunk már a videobírós korszakban, de ez mindent visz

A Mainz házigazdaként 2-0-ra legyőzte a Freiburg csapatát a német labdarúgó-bajnokság 30. fordulójának hétfő esti zárómeccsén.

Szurkolói demonstráció miatt az első félidő körülbelül tíz perccel később kezdődött a tervezettnél.

A nézők ismét a Németországban rendkívül népszerűtlen hétfői játéknap ellen tiltakoztak,

számos feliratot elhelyeztek a lelátókon, és időbe telt, mire ezeket a rendezők eltávolították.

A bennmaradásért küzdő csapatok meccsén az első gólt az argentin Pablo De Blasis szerezte büntetőből a 45+7. percben.

A legszebb az egészben, hogy ezt megelőzően a játékvezető már lefújta az első félidőt, a játékosok az öltözőbe vonultak, bekapcsolták a gyepszőnyeg öntözőberendezését,

de a videóbírós elemzés során kiderült, hogy a Freiburg védője, Marc-Oliver Kempf kézzel ért a labdához a tizenhatoson belül.

A futballistákat kihívták az öltözőből – a vendégek először nem akartak visszatérni, mert azt mondták, ha a bíró lefújta, akkor vége a félidőnek – és valójában csak az értékesített tizenegyes után kezdődhetett a pihenő.

A második felvonás kezdése is csúszott, mert mindkét csapat szurkolói vécépapírokat dobáltak a pályára. A 78. percben Alexander Schwolow kapus labdavesztése után De Blasis akcióból is betalált, ezzel beállította a végeredményt.

Bundesliga, 30. forduló:

Mainz 05 – SC Freiburg 2-0 (1-0)
gól: De Blasis (45+7., 78., az elsőt 11-esből)

Az állás: 

 

 1. Bayern München 30 24 3 3 81–22 +59 75
  2. Schalke 30 16 7 7 47–33 +14 55
  3. Bayer Leverkusen 30 14 9 7 55–37 +18 51
  4. Dortmund 30 14 9 7 57–41 +16 51
  5. RB Leipzig 30 13 8 9 45–42 +3 47
  6. Hoffenheim 30 12 10 8 55–42 +13 46
  7. Eintracht Frankfurt 30 13 7 10 41–37 +4 46
  8. Mönchengladbach 30 11 7 12 39–48 –9 40
  9. Hertha 30 9 12 9 35–35 0 39
10. VfB Stuttgart 30 11 6 13 27–35 –8 39
11. Augsburg 30 9 10 11 38–40 –2 37
12. Werder Bremen 30 9 10 11 34–36 –2 37
13. Hannover 30 9 9 12 38–44 –6 36
14. Wolfsburg 30 5 15 10 30–37 –7 30
15. Mainz 30 7 9 14 32–47 –15 30
16. Freiburg 30 6 12 12 26–50 –24 30
17. Hamburg 30 5 7 18 23–48 –25 22
18. 1. FC Köln 30 5 6 19 29–58 –29 21

Ajánlott videó

Olvasói sztorik