A rekordbajnok, címvédő Bayern München után a Borussia Dortmundnál is új edzővel véghat neki a 2018-2019-es szezonnak, miután még mindig nem döntöttek arról, hogy a szezon vége után folytatják-e az együttműködést a jelenlegi vezetőedzővel, Peter Stögerrel.
Mindig is azt mondtuk, hogy az első számú tárgyalópartnerünk Peter Stöger lesz. Eddig azonban még nem beszéltünk arról, hogy a két fél hogyan képzeli a jövőt, ennek folyományaként még döntés sem született. A jelenlegi menedzser és a klubvezetés teljes egészében arra összpontosít, hogy sikerüljön kiharcolnunk a Bajnokok Ligája-indulás jogát. Mindent ennek rendelünk alá
– mondta kedden Sascha Fligge, a BVB médiaigazgatója.
Stöger decemberben vette át a csapat irányítását, a szerződése pedig június 30-ig érvényes. A BVB négy fordulóval a vége előtt a negyedik helyen áll a Bundesligában.