Foci

Guardiola már amiatt remeg, nehogy a bajnoki címet is elbukja a City

A Manchester Citynek nem sikerült a bravúr: nemhogy ledolgozni nem tudták a hátrányukat, de a 3-0-ra elveszített első mérkőzés után a visszavágón is kikaptak 2-1-re a Liverpooltól a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében. Ráadásul közben a múlt héten elveszítették a Manchester United elleni derbit 2-0-s előnyből, azaz ahelyett, hogy már akkor eldöntötték volna a bajnoki címet, most kénytelenek hátrafelé nézelődni.

Azért azt nem árt elszögezni, hogy még mindig 13 pont az előnyük a United mögött hat fordulóval a bajnokság vége előtt, azaz, ha kétszer nyernek, akkor bármit játszik José Mourinho csapata, a City lesz a bajnok. Ugyanakkor Pep Guardiola arra hívta fel a figyelmet: nem lenne példa nélküli ez nagy összezuhanás.

Katalánként természetesen egy realos példát hozott, amikor a 2003-2004-es szezonban a madridiaknak nyolc pont előnyük volt az utolsó tizenkét forduló előtt, végül olyan rosszul zárták az idényt, hogy visszazuhantak a negyedik helyig. Akkor a Valencia ünnepelhetett.

„A United rengeteg pontot fog még gyűjteni. Jó formában vannak és topjátékosok alkotják a keretet. Én úgy számolok, hogy mind a hat mérkőzésüket nyerik, nekünk pedig oda kell figyelni magunkra. November-december környékén már mindenki bajnokként ünnepelt minket, aztán egy hét alatt elveszítettünk három mérkőzést és most itt vagyunk. Ilyen dolgok előfordulnak a fociban. A Real Madrid is sorra veszítette el a meccseit 2004-ben, el is ment rajta a bajnoki cím. A játékosaimnak nem kell szajkózni, mi a tét, tudják maguktól is. De még a saját kezünkben van a sorsunk” – idézi Guardiolát a goal.com.

Mindezek után nem is jön könnyű meccs a Citynek, szombaton ugyanis a Tottenham Hotspur otthonában lépnek pályára. A Manchester United vasárnap a tök utolsó West Bromwichot fogadja majd.

Premier League, 34. forduló

szombat:
Southampton-Chelsea 13.30
Burnley-Leicester City 16.00
Crystal Palace-Brighton 16.00
Huddersfield-Watford 16.00
Swansea City-Everton 16.00
Liverpool-Bournemouth 18.30
Tottenham Hotspur-Manchester City 20.45

vasárnap:
Newcastle United-Arsenal 14.30
Manchester United-West Bromwich Albion 17.00

hétfő:
West Ham United-Stoke City 21.00

Az állás:
1. Manchester City      32  90-24  84 pont
2. Manchester United    32  63-25  71
3. FC Liverpool         33  75-35  67
4. Tottenham Hotspur    32  64-27  67
5. Chelsea              32  54-31  57
6. Arsenal              32  61-43  54
7. Burnley              32  31-28  49
8. Leicester City       32  48-45  43
9. Everton              33  38-53  41
10. Newcastle United     32  33-41  38
11. Bournemouth          33  41-53  38
12. Watford              33  42-59  37
13. Brighton             32  29-43  35
14. West Ham United      32  40-58  34
15. Swansea City         32  26-45  32
16. Huddersfield         33  26-54  32
17. Crystal Palace       33  33-52  31
18. Southampton          32  31-50  28
19. Stoke City           33  30-63  27
20. West Bromwich Albion 33  26-52  21

Nyitókép: Paul ELLIS / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik