Foci

A spanyol bajnokságban javította a BL-buktát a Barcelona

Miután egészen elképesztő módon kiesett a Bajnokok Ligájából hétközben, az FC Barcelona hazai pályán, de már a spanyol bajnokságban javíthatott a Valencia ellen, szombat délután.

A vendégek nem szeppentek meg a lehetőségtől, több szép támadást is vezettek, de a helyzeteket nem sikerült értékesíteni. Nem úgy a hazai oldalon: a bizonyítási vágytól fűtött Barca a 15. percben szerezte meg a vezetést az utóbbi időben sokat kritizált Luis Suarez révén. A második játékrészben sem változott a játék képe, az 51. percben Samuel Umtiti góljával 2-0-ra vezetett már a katalán csapat.

A meccs végéig kinyílt a Valencia, sokat támadott a bajnokság harmadik helyén álló csapat, és a 86. percben Dani Parejo tizenegyesével szépített. Egyenlíteni viszont nem sikerült, otthon maradt a három pont. A Barca ezzel 39 meccse veretlen a La Ligában.

A 32. fordulót követően továbbra is veretlen a Barcelona, és 82 ponttal vezeti a bajnokságot. Ha a Real Madrid vasárnap megnyeri a soros bajnokiját, átveszi a harmadik helyet a Valenciától.

Eredmény, La Liga, 32. forduló:

Barcelona – Valencia 2-1 (1-0)

Tabella:

1. Barcelona 32 25 7 81–17 +64 82
  2. Atlético Madrid 31 20 8 3 51–15 +36 68
  3. Valencia 32 20 5 7 60–33 +27 65
  4. Real Madrid 31 19 7 5 77–34 +43 64
  5. Betis 32 16 4 12 53–53 0 52
  6. Villarreal 32 14 6 12 43–39 +4 48
  7. Sevilla 32 14 5 13 41–52 –11 47
  8. Girona 32 12 8 12 44–49 –5 44
  9. Celta Vigo 31 12 7 12 50–43 +7 43
10. Eibar 31 11 7 13 36–45 –9 40
11. Getafe 31 10 9 12 35–30 +5 39
12. Athletic Bilbao 31 9 12 10 33–35 –2 39
13. Real Sociedad 31 10 7 14 56–52 +4 37
14. Espanyol 31 8 12 11 26–38 –12 36
15. Leganés 31 10 6 15 26–39 –13 36
16. Alavés 31 11 2 18 28–45 –17 35
17. Levante 31 6 13 12 28–45 –17 31
18. Deportivo La Coruna 31 5 8 18 29–63 –34 23
19. Las Palmas 31 5 6 20 22–63 –41 21
20. Málaga 31 4 5 22 19–48 –29 17

Ajánlott videó

Olvasói sztorik