Foci

Az utolsó percben úszta meg a világraszóló égést a Real Madrid

Elképesztő mérkőzésen 3-1-re kikapott hazai pályán a Real Madrid, amellyel épphogy, de továbbjutott a Bajnokok Ligájában.

Hasonlóan kezdődött a mérkőzés, mint a Manchester City-Liverpool negyeddöntő, vagyis a háromgólos hátrányból felállni igyekvő csapat már a második percben vezetést szerzett. Egy jobb szélen vezetett akció végén Sami Khedira perdített a hosszún érkező Mario Mandzukic felé, a horvát pedig higgadtan fejelt a hazaiak kapujába.

Lelkes volt a Juventus, de lassan összeszedte magát a Real Madrid, sőt Isco révén még gólt is lőni tudott, csakhogy Michael Oliver játékvezető les miatt nem adta meg a találatot. Ennek ellenére szünet előtt ismét a vendégek szereztek gólt, ezúttal Stephan Lichtsteiner beadását fejelte a kapuba Mandzukic.

A második félidőben is érezte még az olasz csapat, hogy csodát tehetnek és 0-3-ról megfordítják a párharcot, lüktető, izgalmas játékrészt hozott a 45 perc.

Egy órányi játék után ráadásul össze is jött a harmadik gól, egy gyengécske labdát nem tudott magához ölelni Keylor Navas, a berobbanó Blaise Matuidi pedig kapuba tudta így kotorni a párharcot kiegyenlítő harmadik gólt.

Fordulatos volt a továbbiakban is a mérkőzés, de nagyon úgy tűnt, hogy hosszabbítás lesz a dologból, míg a 92. percben Cristiano Ronaldo lefejelte a labdát Lucas Vasquez elé, akit hátulról felborított Mehdi Benatia, az angol játékvezető pedig tizenegyest ítélt.

Percekig állt ezután a játék, a Juventus teljes csapata torka szakadtából ordított a játékvezetővel, Gianluigi Buffon pedig annyira hevesen tette mindezt, hogy Oliver fel is mutatta neki a piros lapot. A büntetőt Ronaldo végezte el és bár a csereként beállt Wojciech Szczesny eltalálta az irányít, a gyilkos erejű lövést nem tudta megfogni. Összesítésben így hiába kapott ki a Real Madrid, továbbjutott.

A nap másik negyeddöntőjén nem született gól a Bayern München-Sevilla találkozón, sőt a vendégeknek 90 perc sem volt elég, hogy eltalálják a kaput. A párharcból a bajorok jutottak tovább.

Eredmények – Bajnokok Ligája, negyeddöntő, visszavágó

Real Madrid – Juventus 1-3 (0-2)
Gólszerző: Mandzukic 2., 37., Matuidi 61. ill. Ronaldo 96.
Kiállítva: Buffon 93.
Továbbjutott a Real Madrid 4-3-as összesítéssel

Bayern München – Sevilla 0-0
Kiállítva: Correa 92.
Továbbjutott a Bayern München 2-1-es összesítéssel

Ajánlott videó

Olvasói sztorik