Foci

BL: Mr. Tökéletes kivégezte a Juventust

Cristiano Ronaldo két góljával és egy gólpasszával nyert a Real Madrid. A második egészen elképesztő, élményszámba ment. Mutatjuk is.

Azt nem mondjuk, hogy telibe találtuk kora délutáni BL-felvezetőnkben kikkel képzeli legyőzni Massimiliano Allegri a kedd esti BL-negyeddöntőben hazai pályán a címvédő Real Madridot. De hát minden terv annyit ér és addig jó, amíg azt keresztbe nem húzzák.

Első félidő:

Mert ki más, mint Cristiano Ronaldo írta felül az előzetes olasz terveket, amelyben nyilván nem volt benne, hogy a harmadik percben vezetést szereznek a vendégek.

Történt, hogy miközben a Chiellini-Barzagli duó a kapu előterében Benzemára figyelt, Isco bal oldalról érkező beadását a portugál klasszis labdaátvétel nélkül, egyetlen érintéssel felverte a kapu bal felső sarkába. Gianluigi Buffon tehetetlen volt (0-1).

Ez a két csapat 20. UEFA-meccses ütközete – a madridiak kilencszer nyertek, két döntetlen mellett nyolc Juventus-siker született eddig – a tavalyi BL-döntővel billent a Real felé, míg a gólkülönbség is e kedd esti első Ronaldo góllal változott 23-22-re.

Ez volt a portugál klasszis legutóbbi 12 meccsén a 22 találata. De ha már BL-meccsen járunk: Ronaldo az első labdarúgó a sorozat történetében, aki tíz meccsen folyamatosan gólt termelt, egészen pontosan 15-öt, mi több az eddigi 118 BL-gólja közül ez, a 2. perc 47. másodpercben szerzett volt a leggyorsabb. Elképesztő!

Bő 15 perc kellett ahhoz, hogy a kezdeti sokk után felpörögjön a Juve. A 21. percben egy bal oldali szabadrúgást belsőzött kapura öt méterről Higuaín, de Keylor Navas valami elképesztően nagyot védett.

Jó 8-9 perces hazai nyomást úszott meg a Madrid kapott gól nélkül, majd kiegyenlítődött a játék, amely újabb Real Madrid helyzetben, egy felső kapufán csattanó távoli Toni Kroos bombában öltött testet. Buffon ezúttal is verve volt.

A torinóiak szép támadásokat vezettek, de az utolsó, utolsó előtti passzokba rendre hiba csúszott, így jobbára rögzített szituációkból tudtak veszélyt teremteni a vendégkapu előtt. Ezért vonultak 0-1-es eredménnyel félidőre a felek.

Második félidő:

Hogyan másképp, mint hatalmas Ronaldo helyzettel kezdődött a második félidő, majd nem sokkal később Sergio Ramos borította fel a hazaiak szemszögéből príma helyről, a kaputól 20 méterről, szinte középről Dybalát.

A középpályás maga végezte el a szabadrúgást. A lövés megpattant a sorfalon, és Navas miközben balra mozdult, valahogy „kinézte” a jobb kapufa mellé a labdát.

A Real lassította a játékot, a Juventus sürgette volna, miközben arra is figyelnie kellett, hogyha túlzottan kitámadnak, úgy azonnal érkezik a villámgyors vendégkontra.

Ahogy érkezett is a 65. percben. Tűzijáték alakult ki a Juventus kapuja előtt, Buffon hárított egy nagyot az idő közben beállt Lucas Vasquez lövésénél, de az azonnal érkező Carvajal jobb oldali beadás után már ő is tehetetlen volt: csak állt és nézte, ahogy Cristiano Ronaldo 12 méterről a kapujába ollózza a labdát.

Elképesztő mozdulat, elképesztő gól és elnézést, de nem írjuk le újra a fenti Ronaldo számsort, mindenki adjon hozzá még egyet (0-2).

A gól után Dybalánál talán véletlenül beleszállt Carvajalba, megkapta a második sárgát, mehetett zuhanyozni, ahogy a tavalyi BL-döntőben is tette.

Ronaldo nem sokkal később, a 71. percben kiosztott egy gólpasszt Marcellónak (0-3), amellyel lényegét tekintve el is dőlt a párharc.

Innen kezdve már „hullagyalázássá” vált a meccs – na jó nem, csak cicázássá silányult. Úgy lett 0-3 a vége, hogy a 90 perc alatt kétszer is a felső kapufa hárított szegény Buffon helyett, aki kétszer is bravúrosan hárított és Ronaldo még kihagyott két ordító helyzetet a végén. Ez a mondat mindent elmond az olasz bajnokjelölt és a spanyol harmadik közti aktuális különbségről.

A Juventus 2013.10.02. óta nem kapott ki hazai pályán. Kedd este azonban ha öt a vége, senki egy szót sem szól.

Sevilla – Bayern München:

A keddi nap másik találkozóján a sevillai  Estadio Ramón Sánchez Pizjuán stadionban a hazaiak szerezték meg a vezetést Sarabia révén, amelyre Ribéry válaszolt. A Bayern München szélsője minden bizonnyal centerezni szeretett volna a jobb szélről, de a passza furcsa gellert kapott Navas lábán és ez átverte Soria kapust.

A második játékrész inkább a Bayern fölényét hozta, amely a 68. percben egy Thiago gólban öltött testet (1-2).

(Nyitókép:  AFP PHOTO / Alberto PIZZOLI)

Bajnokok Ligája, negyeddöntő, első mérkőzések, eredmények:

Juventus (olasz) – Real Madrid (spanyol) 0-3 (0-1)
Helyszín: Juventus Stadion, Torinó
Játékvezető: Cüneyt Çakır (török)
Gól: Cristiano Ronaldo (3., 65. perc), Marcelo (71.)

Sevilla (spanyol) – Bayern München (német) 1-2 (1-1)
Helyszín: Estadio Ramón Sánchez Pizjuán, Sevilla
Játékvezető: Daniele Orsato (olasz)
Gól: Sarabia(31.), illetve Ribéry (37.), Thiago (68.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik