Foci

Csapattársa pikáns képpel szívatta meg a MU sztárját

Bár a magyar válogatott kedden második mérkőzését is elvesztette Georges Leekens irányításával, a belga kapitánynak némi kárpótlást okozott, hogy hazája csapat 4-0-ra lenyomta a szintén vb-résztvevő Szaúd-Arábiát.

A négyből két gólt Romelu Lukaku, a Manchester United csatára szerzett, akit aztán csapattársa, Dries Mertens viccelt meg a Twitteren.

Mertens ugyanis egy olyan képet tett ki, amelyen az látszik, hogy Eden Hazard és Mertens köszönti gólja után a térdelő Lukakut. Így elsőre ez nem tűnik olyan veszélyesnek, de Mertens azzal a felirattal tette ki a képet, hogy “Máshogy is meg lehet köszönni a gólpasszt, Rom”.

Amit egyébként nem is Mertens, hanem Hazard adott. Lukakut annyira nem rázta meg a poén, legalábbis a twitteres reakció alapján úgy tűnik, mosolygott egy jót Mertens kiírásán.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik