Foci

„Te egy senki vagy” – üvöltötte Dárdai Pál játékosának

Ha hinni lehet a Bild beszámolójának,úgy minden bizonnyal eléggé felhúzta magát a Hertha BSC magyar vezetőedzője a szerdai edzőmeccsen. Dárdai Pál az első keretet a klub U23-asai ellen küldte pályára. A fiatalok kapusa,  Leon Brüggemeier úgy látszik nem tudta hol a helye, ki melyik szinten van a hierarchiában, mert beszólt a német klub svájci válogatott középpályásának, a földön fekvő Fabian Lustenbergernek.

Dárdai az elhangzottakat akkora tiszteletlenségnek érezte, hogy miközben félbeszakította a találkozót, iszonyatosan leteremtette a húszéves kapust.

Legalább mutass tiszteletet! Egy senki vagy! Még egy ilyen, és mehetsz zuhanyozni!

– ezekkel a mondatokkal tette helyre kapusát a magyar edző a Bild szerint. Brüggemeier még abban is hibázott, hogy elhagyta a száját egy „ilyen a futball” kijelentés, majd bőszen szabadkozott, bocsánatot kért, de a második félidőre már nem kellett kijönnie.
„Az ilyen dolgok szükségtelenek” – mondta az eset után Dárdai. Az edzőmeccs egyébként 3–3-as döntetlennel ért véget.

A Hertha a válogatott szünet után március 31-én 20.30 órától hazai pályán fogadja a Wolfsburg csapatát.

(Photo by Matthias Kern/Bongarts/Getty Images))

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik