Foci

Pintér: Mindenki nézze meg, mi történt a Fradi első góljánál!

0-1-ről, sokáig tíz emberrel játszva győzött a Ferencváros a Puskás Akadémia ellen az NB I 23. fordulójában. Thomas Doll, a Fradi edzője azt nyilatkozta, hogy Joseph Paintsil kiállítása után át kellett szerveznie a csapatot, és a győzelmet annak a szenvedélynek köszönhették, amellyel a játékosok a pályán tették a dolgukat.

“A közönség is kellett hozzá, és összességében úgy érzem, megérdemelten lett a miénk a három pont” – nyilatkozta Doll az M4 Sportnak a lefújás után,

majd a sajtótájékoztatón elárulta, Paintsil egy ebéddel vagy vacsorával jön a csapatnak a kiállítása miatt.

A vesztes felet képviselő Pintér Attila többször is megjegyezte, hogy mindenkitől azt kéri, nézze meg, mi történt a Fradi első gólja előtt, amikor Márkvárt Dávid gyanús körülmények között eltűnt a 16-oson belül, az üresen maradt Otigba Kenneth pedig egyenlített.

1:18-nál látható a jelenet:

Később a sajtótájékoztatón már azt is megjegyezte, a videoelemzők megnézték a felvételeket, és nekik úgy tűnt, Márkvártot a nyakánál rántották le.

Pintér szerint ezt meccset befolyásoló hiba volt, mert teljesen más lehetett volna a meccs forgatókönyve, ha egygólos előnnyel vonulnak a szünetre.

Azt viszont a felcsútiak edzője is elismerte, hogy a Videotontól érkezett támadó, Ezekiel Henty nagy butaságot csinált, amikor Dibusz Dénest akadályozta a labda kidobásában, így beszedte a kiállítást jelentő második sárgáját.

Henty egyébként korábban még megúszott egy lapot, amikor rátaposott Lovrencsics Gergő bokájára.

A tabella:

  1. Ferencváros 23 15 5 3 52–22 +30 50
  2. Videoton FC 22 14 5 3 48–24 +24 47
  3. Újpest FC 23 8 9 6 31–29 +2 33
  4. Debreceni VSC 23 9 5 9 37–30 +7 32
  5. Paksi FC 23 8 8 7 32–32 0 32
  6. Honvéd 22 9 4 9 36–38 –2 31
  7. Diósgyőri VTK 23 8 5 10 37–38 –1 29
  8. Mezőkövesd 23 6 8 9 28–41 –13 26
  9. Vasas FC 23 7 4 12 28–44 –16 25
10. Puskás Akadémia 23 6 7 10 28–37 –9 25
11. Haladás 23 7 2 14 24–38 –14 23
12. Balmazújváros 23 5 8 10 26–34 –8 23

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik