Foci

Görögországba utaznak a FIFA vezetői

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) kedden delegációt küldött Görögországba, egy nappal azt követően, hogy az ottani sportminiszter-helyettes felfüggesztette az élvonalbeli bajnokságot.

Szünetel a görög bajnokság a pisztolyos klubtulaj miatt
Letartóztatási parancsot adtak ki a PAOK Szaloniki futballklub tulajdonosa ellen.

A FIFA küldöttségének tagjai tárgyalásokat folytatnak majd a PAOK Szaloniki-AEK Athén vasárnapi rangadón történt botrányos események miatt kialakult helyzetről a helyi illetékesekkel, így többek között az ország futballszövetségének vezetőivel is.

A FIFA megalkuvást nem ismerő fellépést vár el a futballban megjelenő erőszak valamennyi formájával szemben

– írta Bjorn Vassalo, a nemzetközi szövetség európai ügyekért felelős vezetője a görög kormánynak, abban a levélben, melyben értesítette a delegáció érkezéséről.

A botrány kevéssel a PAOK-AEK meccs vége előtt robbant ki, amikor a hazaiak tulajdonosa, Ivan Szavvidisz pisztollyal ment be a pályára, hogy számon kérje a játékvezetőn, miért nem adta meg együttese gólját lesre hivatkozva 0-0-ás állásnál. A tévéfelvételek szerint Szavvidisz testőreitől kísérve berontott a pályára, és megindult a bíró felé, az övén lévő fegyverét azonban nem húzta elő.

Pisztollyal ment pályára a görög csapat elnöke
Botrányba fulladt a rangadó Görögországban, amikor a játékvezető nem adta meg a hazai csapat gólját.

A PAOK igazgatója, a szlovák Lubos Michel – aki korábban maga is elismert játékvezető volt – állítólag azt mondta a bírónak, hogy “vége van”. A játékvezető és a csapatok az öltözőbe vonultak, majd előbbi két órával később bejelentette, hogy a gól mégis érvényes. A PAOK előtt kétpontos különbséggel éllovas AEK válaszul közölte, hogy nem tér vissza a pályára.

Ezek után letartóztatási parancsot adtak ki a dúsgazdag vállalkozó ellen, majd hétfőn Jorgosz Vassziliadisz sportminiszter-helyettes felfüggesztette a bajnokságot. Az esetet vizsgáló ügyész nyomozást rendelt el az ügyben, egyúttal azt is vizsgáltatja, hogy a parancs ellenére a rendőrök miért nem vették még mindig őrizetbe Szavvidiszt.

A klubtulajdonos kedden bocsánatot kért, jelezve, hogy erős érzelmi felindulás miatt rohant a pályára, amivel az volt a célja, hogy megvédje a több tízezer PAOK-szurkolót a provokációtól és megelőzze az esetleg szurkolói összecsapásokat.

A vasárnapi incidens miatt a PAOK tagságát felfüggesztette az Európa 230 legbefolyásosabb klubját tömörítő szervezet.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik