Foci

A Real Madrid és a Barcelona a Bajnokok Ligájából is kiemelkedik

Bár nagy várakozás előzte meg, összességében kevés izgalmat hozott a PSG – Real Madrid visszavágó a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében. A címvédő spanyolok az első meccset 3-1-re nyerték meg hazai pályán, a párizsiak pedig idő közben elveszítették sztárjátékosukat, Neymart, akit műteni kellett sérülése miatt.

Az összefoglaló:

Még így is fel tudtunk sorolni öt okot, ami miatt Zinedine Zidane csapata tarthatott a kedd esti mérkőzéstől, de aztán minden a Real kedve szerint alakult, Cristiano Ronaldo az 51. percben gólt fejelt (a szezonban minden BL-meccsén betalált, 12 találatnál jár most), ezzel pedig el is dőlt a meccs.

Ezután kiállították Marco Verrattit, majd Edinson Cavani egyenlített, de ezt a találkozót is elveszítette a PSG, miután Casemiro megpattanó lövése is beakadt. A Real Madrid kettős győzelemmel, 5-2-es összesítéssel jutott tovább.

A párizsiak 51 veretlen megvívott hazai meccs után szenvedtek vereséget. legutóbb 2016 márciuásban, a Monaco tudott nyerni a Parc des Princes-ben. 

Ez zsinórban a nyolcadik alkalom, hogy a madridiak a nyolc közé jutnak a Bajnokok Ligájában. A sorozat történetében csak egy csapat tud ennél jobbat felmutatni: a Barcelona, ők tíznél járnak.

Meglehet a tizenegyedik is, ehhez azonban még le kellene nyomni a Chelsea-t. A londoni első meccsen 1-1 lett az eredmény, a visszavágót jövő héten szerdán rendezik majd a Nou Campban.

Eredmény – Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő, visszavágó

Paris Saint-Germain (francia) – Real Madrid (spanyol) 1-2 (0-0)
gólszerzők: Cavani (71.), illetve C. Ronaldo (51.), Casemiro (80.)
kiállítva: Verratti (66. – PSG)

Továbbjutott: a Real Madrid kettős győzelemmel, 5-2-es összesítéssel.

Nyitókép: Romain Perrocheau/Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik