Foci

Gulácsiék kiüthetik az olasz listavezetőt

Magyar részvevőkkel folytatódik csütörtök este a labdarúgó Európa Liga. A legjobb 16 közé jutásért játszott mérkőzések között három hazai érdekeltségű párharcot is találunk.

RB Leipzig – SSC Napoli

Az este talán legnagyobb érdeklődéssel várt összecsapásán a Gulácsi Pétert is foglalkoztató RB Leipzig csap össze azzal a Napolival. Az olasz csapat jelenleg vezeti hazája bajnokságát, reális esélye van arra, hogy megtörje a Juventus hegemóniáját, és ‘majd 30 év után megnyerje a Scudettót.

Talán ez a körülmény is közrejátszott abban, hogy a múltheti első mérkőzésen a megszokottnál sokkal tartalékosabban állt fel az olasz csapat. Az egész idényben kulcsembereknek számító játékosok közül többen nem léptek pályára, köztük a csapat legfontosabb góllövője, a belga Dries Mertens sem. A Lipcse élt az így felkínált lehetőséggel, és bár előzetesen nem ők számítottak a párharc esélyesének, komoly előnyre tettek szert idegenben.

Az odavágón az olaszok szereztek vezetést, de a mérkőzés utolsó harmadában Timo Werner vezérletével fordított a vendég lipcsei csapat, és végül megérdemelten nyert 3-1-re. Egyesek szerint ezzel el is dőlt a párharc.

Ezzel szemben Gulácsi Péter az első meccs után a Nemzeti Sportnak visszafogottabban nyilatkozott a visszavágó kilátásairól:

Azzal a tempóval, amellyel a védőzónájukban letámadtuk őket, amellyel megindultunk labdaszerzés után, talán megleptük őket, a végén szerzett harmadik gól plusznyugalmat, biztonságot ad nekünk. Nem jutottunk tovább, de minimum három gólt kell szerezniük, ha nem akarnak kiesni, ez pedig azt jelentheti, hogy lesz területünk támadni.

Dinamo Kijev – AEK Athen

A Kádár Tamással felálló Dinamo Kijev dolga már nem tűnik ennyire egyszerűnek. Az ukrán rekordbajnok az AEK Athént látja vendégül az 1-1-re végződő első meccs után. Az idegenben szerzett gól miatt a Dinamo várhatja valamivel kedvezőbb helyzetből a visszavágót, de az athéni meccsen végig a görögök domináltak, többet birtokolták a labdát és sokkal több lövőhelyzetet dolgoztak ki, mint az ukrán csapat, így semmiképp sem nevezhető lefutottnak a visszavágó.

Kádár kezdőként végigjátszotta az athéni mérkőzést, és vélhetően ma este is a kezdősípszótól kezdve pályán lesz a Dinamo védősorában.

Sporting Lisszabon – Astana

A harmadik csütörtök esti magyar érdekeltségű mérkőzésen Kleinheisler László és az Astana az esélytelenek nyugalmával léphet pályára Lisszabonban, miután a múlt heti első mérkőzésen a portugál Sporting sima 3-1-es győzelmet aratott a kazah fővárosban.

A Sporting előzetesen is a párharc toronymagas esélyesének számított, keretében több Európa-bajnok is szerepel, így Kleinheislerék számára a cél valószínűleg a tisztes helytállás lesz.

Európa Liga, a legjobb 16 közé jutásért, visszavágók, program:

Lokomotiv Moszkva (orosz)-Nice (francia) 17.00 (3-2)
Sporting Lisboa (portugál)-Asztana (kazah) 19.00 (3-1)
Lazio (olasz)-FCSB (román) 19.00 (0-1)
Plzen (cseh)-Partizan Beograd (szerb) 19.00 (1-1)
Villarreal (spanyol)-Olympique Lyon (francia) 19.00 (1-3)
RB Leipzig (német)-Napoli (olasz) 19.00 (3-1)
Zenit (orosz)-Celtic Glasgow (skót) 19.00 (0-1)
Dinamo Kijev (ukrán)-AEK Athén (görög) 19.00 (1-1)
Atlético Madrid (spanyol)-FC Köbenhavn (dán) 19.00 (4-1)
Braga (portugál)-Olympique Marseille (francia) 21.05 (0-3)
Arsenal (angol)-Östersund (svéd) 21.05 (3-0)
AC Milan (olasz)-Ludogorec (bolgár) 21.05 (3-0)
Salzburg (osztrák)-Real Sociedad (spanyol) 21.05 (2-2)
Athletic Bilbao (spanyol)-Szpartak Moszkva (orosz) 21.05 (3-1)
Atalanta (olasz)-Borussia Dortmund (német) 21.05 (2-3)

szerda este játszották:
CSZKA Moszkva (orosz)-Crvena zvezda 1-0
Továbbjutott: CSZKA Moszkva 1-0

Ajánlott videó

Olvasói sztorik