Foci

A magyar futball Moldova és Albánia közé szorult

Utoljára az Európa-ligában szoríthattunk magyar csapatért a nemzetközi kupákban, a 2012/13-as kiírásban ugyanis a Videotonnak sikerült bejutnia az El csoportkörébe. A magyarok mellett a Sporting CP, az FC Basel és az RKC Genk szerepeltek még a G-jelű csoportban, amelyben egyáltalán nem vallott szégyent Paulo Sousa csapata, sőt az utolsó fordulóban még esélye volt a továbbjutásra is, ám ez a bravúr már nem jött össze. Mindennek már öt éve és ha nem sikerül a bravúr ismét a Videotonnak, még sokáig csak vergődni fognak a magyar klubok a nemzetközi kupákban.

UEFA-együttható

A Bajnokok Ligáját és az Európa-ligát is természetesen az Európai Labdarúgó-szövetség égisze alatt rendezik meg, a szervezet pedig egy pontrendszer alapján dönti el, melyik csapat mikor kezdi el a selejtezőket, kiemelt lesz-e egy csapat, vagy sem, melyik ország hány csapatot indíthat és minden ehhez hasonló dolgot. Ehhez egy úgynevezett UEFA-koefficinst, avagy UEFA-együtthatót állapítanak meg, amely a következő módon működik: minden csapat, amely nemzetközi mérkőzésen győzni tud 2 pontot kap, döntetlenért pedig egyet. Ezután a Bajnokok Ligájában és az Európa-ligában elért mérföldkövekért is pont jár. Sajnos minket a pontszámítás ezen része nem érint, sőt öt éve a Videoton is lemaradt az extra pontokról, mivel az El-ben csak az egyenes kieséses szakasz után jár bónusz pont.

Miután minden mérkőzésen túl vannak az adott ország csapatai, a gyűjtött pontszámok összeadódnak, s ezek átlaga adja meg egy ország éves pontszámát, a csapatok pedig viszik magukkal a saját pontszámukat is. Az UEFA-koefficiense azonban nem csak az adott év átlagából jön ki, hanem

az elmúlt öt év eredményeinek átlagából

Az elmúlt négy év

Gyorsan vegyük át az elmúlt öt év UEFA-együtthatóit, 2013-ban pocsékul szerepeltek a magyar csapatok, egyedül a Budapest Honvéd tudott továbbjutni az első párharcából, a kispestieken kívül a Videoton tudott csak meccset nyerni. Tíz nemzetköi mérkőzésből 3 magyar siker, 1 döntetlen és 6 vereség született, a kapott és lőtt gólok átlaga 5,5 lőtt és 3,5 kapott. Az éves koefficiensünk 0,875 volt.

A magyar csapatok nemzetközi szereplése 2013-ban

Bajnokok Ligája:
Győri ETO FC – Maccabi Tel Aviv FC 0-2
Maccabi Tel Aviv FC – Győri ETO FC 2-1

Európa-liga:
Videoton FC – FK Mladost Podgorica 2-1
FK Mladost Podgorica – Videoton FC 1-0
FC  Cselik Niksics – Budapest Honvéd FC 1-4
Budapest Honvéd FC – FC Cselik Niksics 9-0
FK Vojvodina – Budapest Honvéd FC 2-0
Budapest Honvéd FC – FK Vojvodina 1-3
Strømsgodset IF – Debreceni Vasutas SC-TEVA 2-2
Debreceni Vasutas SC-TEVA – Strømsgodset IF 0-3

Egy évvel később az elmúlt időszak legjobb teljesítményével rukkoltak elő a magyar csapatok. A Diósgyőr három forduló után kapitulált csupán, a Debrecen is három kört ment – igaz egyet azért, mert kiesett a BL-selejtezőkből. Összességében 18 nemzetközi meccsből, hetet tudott megnyerni magyar csapat, emellett négy döntetlen és hét vereség született. Ami a lőtt és kapott gólok átlagát illeti 5-6,5 volt a magyar mérleg, a legelszomorítóbb viszont, hogy mindegyik csapat többet kapott, mint rúgott. A 2014-es koefficiensünk 2,125 volt.

A magyar csapatok nemzetközi szereplése 2014-ben

Bajnokok Ligája:
Cliftonville FC – Debreceni Vasutas SC 0-0
Debreceni Vasutas SC – Cliftonville FC  2-0
Debreceni Vasutas SC – FC BATE Borisov 1-0
FC BATE Borisov – Debreceni Vasutas SC 3-1

Európa-liga:
Debreceni Vasutas SC – BSC Young Boys  0-0
BSC Young Boys – Debreceni Vasutas SC 3-1
FC Krasnodar – Diósgyőri VTK 3-0
Diósgyőri VTK – FC Krasnodar 1-5
Diósgyőri VTK – PFC Litex Lovech 1-2
PFC Litex Lovech – Diósgyőri VTK 0-2
Diósgyőri VTK – Birkirkara FC 2-1
Birkirkara FC – Diósgyőri VTK  1-4
Ferencvárosi TC – Sliema Wanderers FC 2-1
Sliema Wanderers FC – Ferencvárosi TC 1-1
HNK Rijeka – Ferencvárosi TC  1-0
Ferencvárosi TC – HNK Rijeka 1-2
IFK Göteborg – Győri ETO FC 0-1
Győri ETO FC – IFK Göteborg 0-3

Ezután 2015-ben a bajnok Videoton és a Ferencváros is két-két forduló után búcsúzott, a Debrecennek három is összejött, de ismét norvégok ejtették ki a Lokit, az MTK pedig már az első selejtezőn elvérzett. Összességében 18 nemzetközi meccsből 5 győzelem, 4 döntetlen és 9 vereség volt a magyarok mérlege, ezek alatt 6,5 gólt lőttek átlagban és 6,75-öt kaptak átlagosan. A Debrecen óriási Skonto-verése miatt pozitív gólkülönbséget zárt, a Fradi nullszaldós mérleget produkált, míg a többiek negatívba csúsztak. Összesen 1,625-ös UEFA-együtthatót szedtek össze a magyarok.

A magyar csapatok nemzetközi szereplése 2015-ben

Bajnokok Ligája:
The New Saints F.C. – Videoton FC  0-1
Videoton FC – The New Saints F.C.  1-1
Videoton FC – FC BATE Borisov 1-1
FC BATE Borisov – Videoton FC 1-0

Európa-liga:
Videoton FC – KKS Lech Poznań 0-1
Lech Poznań – Videoton FC 3-0
MTK Budapest – FK Vojvodina 0-0
FK Vojvodina – MTK Budapest 3-1
Debreceni VSC-TEVA – FK Sutjeska Nikšić 3-0
FK Sutjeska Nikšić – Debreceni VSC-TEVA 2-0
Skonto FC – Debreceni Vasutas SC-TEVA  2-2
Debreceni Vasutas SC-TEVA – Skonto FC 9-2
Rosenborg BK – Debreceni Vasutas SC-TEVA 3-1
Debreceni Vasutas SC-TEVA – Rosenborg BK 2-3
FK Željezničar Sarajevo – Ferencvárosi TC 2-0
Ferencvárosi TC – FK Željezničar Sarajevo 0-1
Ferencvárosi TC – Go Ahead Eagles 4-1
Go Ahead Eagles – Ferencvárosi TC 1-1

Tavaly a Fradi rajt-cél bajnoki győzelmet aratott a bajnoki címért, majd óriási blamaként az FK Partizani Tirana ellen kiesett. Három kört ment a Vidi, kettőt-kettőt a DVSC és az MTK. Összességében 16 nemzetközi mérkőzésen 6 győzelem, 4 döntetlen és hat vereség volt a magyar klubok mérlege, körülbelül 5 gólt lőttek a honi csapatok és 3-4 gólt kaptak az átlagok alapán. Mindez 1,875-ös UEFA együtthatóra volt elég.

A magyar csapatok nemzetközi szereplése 2016-ban

Bajnokok Ligája:
FK Partizani Tiranë – Ferencvárosi TC BL 1-1
Ferencvárosi TC – FK Partizani Tiranë 1-1

Európa-liga:
FC Midtjylland – Videoton FC 1-1
Videoton FC – FC Midtjylland 0-1
FK Čukarički – Videoton FC 1-1
Videoton FC – FK Čukarički 2-0
FC Zaria Bălți – Videoton FC 2-0
Videoton FC – FC Zaria Bălți 3-0
Torpedo-BelAZ Zhodino – Debreceni VSC-TEVA 1-0
Debreceni VSC-TEVA – Torpedo-BelAZ Zhodino 1-2
Debreceni VSC-TEVA – S.P. La Fiorita 2-0
S.P. La Fiorita – Debreceni VSC-TEVA 0-5
Qäbälä FK – MTK Budapest 2-0
MTK Budapest – Qäbälä FK 1-2
MTK Budapest – FK Aktobe 2-0
FK Aktobe – MTK Budapest 1-1

 Összegezve az elmúlt négy évet:

A Videoton El-szereplése óta 62 mérkőzésen léptek pályára a magyar csapatok, melyből huszat tudtak megnyerni, vagyis a találkozók 32%-át. Ennél sokkal fájóbb, hogy csaknem a fele, 46% vereséggel ért véget.

Sovány vigasz ugyan, de legalább jobban állunk gólok tekintetében: átlagosan 5-6 gólt lőnek a magyar csapatok és ötöt kapnak.

Csapatokra bontva a Debrecen játszotta a legtöbb nemzetközi mérkőzést, 18 mérkőzéséből azonban csak hatot, vagyis éppen a harmadát nyerte meg. Hasonló a helyzet a Videotonnal, nekik 14 meccsből ötöt sikerült behúzniuk a székesfehérváriaknak. A képzeletbeli dobogón a Ferencváros áll: 8 találkozóból mindössze két sikert értek el a zöld fehérek…

Csapat Győzelem Döntetlen Vereség Rúgott g. Kapott g.
Videoton 5 3 6 12 13
Honvéd 2 0 2 14 6
Debrecen 6 4 8 32 24
Győr 1 1 2 2 4
Diósgyőr 3 0 3 10 12
Fradi 2 4 4 11 12
MTK 1 2 3 5 8
A Kubatov-érában csak szenved a Fradi a nemzetközi kupában
Nagy szavak vannak, eredmény nincs. A vezérigazgató hiába beszél BL-főtábláról, a selejtezők második körét kellene először túlélni.

Jelenleg

Egyedül a Videoton áll még talpon, amelynek viszont a jóval erősebb Bordeaux-t kellene kiejtenie, hogy folytassa menetelését. “Újoncként” szerepelt a Vasas együttese az Európa-ligában, azonban a Beitar Jeruzsálem 7-3-as összesítéssel, kettős győzelemmel ejtette ki az angyalföldieket. A Budapest Honvéd két vereséget gyűjtött, a Hapoel Beer-Seva 2-1-re és 3-2-re nyert, ezzel a kispestiek mérlege 17-11-re romlott a fenti tabellán.

A Ferencváros behúzta a Jelgava elleni meccseket, ám nem bírt az FC Midtjyllanddel, amellyel tovább húzódik egy fájdalmas rekord: 2012 július 24.-e óta nem fordult elő, hogy magyar csapat hátrányból megfordította volna valamelyik párharcát – ekkor a Debrecen nyert 3-0-ra hazai pályán az albán Skenderbeu ellen, miután idegenben 1-0-ra kikapott. Az elmúlt öt évből ez az egyetlen ilyen eset, nem sikerült a Ferencvárosnak sem a bravúr.

Mivel a Honvéd és a Vasas sem tudott pontot gyűjteni, az idei UEFA-együtthatónk sem lesz valami fényes, jelenleg 10 pontnál járunk és ha az FC Girondins de Bordeaux ellen egy döntetlen sem jön össze, amely 2,5-es átlag – csakhogy az elmúlt öt év teljesítménye is hozzáadódik, amely alapján kijön az 1,250-es UEFA-együttható, amellyel 35. helyen állunk Moldova és Albánia között az UEFA rangsorában.

Az országok mellett a 2013-2017-es időszak UEFA-együtthatói látszanak, a teljes pontszám, illetve a nemzetközi tornákon még érdekelt csapatok/az összes induló csapat

Ahogyan az látható a fenti képen is, a Videoton El-szereplése után idén kamatoztathatták utoljára a magyar klubok a Vidi remekléséből származó előnyöket, ennek ellenére ketten is kettős vereséggel búcsúztak. Jövőre már ez a bónusz is elvész, vagyis még nehezebb lesz a sorsolás és ilyen ütemben még jobban visszacsúszhatnak a magyar csapatok, ekkor pedig még hamarabb kell majd selejtezőket vívnunk, amely láthatóan nem megy, hiszen az Európa-ligában már idén is az első körben érdekeltek voltunk, a Bajnokok Ligájában pedig a második körben csatlakozott a Honvéd.

Átlagosan körülbelül az első kör után búcsúznak a magyar csapatok, vagyis szigorúan nézve a velünk egyerős – vagy annak tartott – csapatokkal vagy erőnléti, vagy taktikai szempontból nem tudjuk fölvenni a versenyt. Ebből következik, hogyha az egyiken még túl is jut valemelyik NB I-es csapat, a következőre már nem jut az erejéből, ez pedig csak romlani fog, ha ne adj’ isten már az első körben meccselnie kéne jövőben bárkinek az Európa-ligában – tegyük hozzá, ez nagyon valószínűtlen.

Pontszámaikat egyébként a klubok is magukkal viszik, mivel a selejtezők sorsolásakor ezek alapján kerülnek a kiemelt, vagy nem kiemelt kategóriába – a Vasas például ezért került az utóbbiba, s nehezebb helyzetbe. Ebben az összevetésben a legjobb magyar csapatként a Videoton áll 8.650 ponttal – ennek zöme egyébként éppen a legutóbbi Európa-liga-szerepléséből jön. A Honvéd 2.900, a Ferencváros 3.900 a Vasas pedig 1.900 együtthatóval vágott neki az európai kupaszereplésnek.

Változások

Érdekesség, hogy megváltozik jövőre a rendszer olyan módon, hogy a csapatok gyűjtött pontszáma nem adódik össze az ország koefficiensével – ez nem összekeverendő a klub-együtthatóval! A klub-együttható a magyar csapatok szereplésének pontszáma, a bajnokság együtthatója csak egy erőrangsor alapján kapott pontszám.

Az új rendszerben vagy a csapat öt éves pontjait viszi magával, vagy a bajnokság együtthatóját, értelemszerűen azt, amelyik magasabb. Kétélű fegyver ez, mert az NB I koefficiense 1.550, míg például az olaszoké 12-nél is több, ugyanakkor lehetőséget ad pontokat gyűjteni és az újonc csapatokkal szemben előnybe kerülni. A Videoton, Debrecen, Ferencváros hármason kívül senkinek sincs jelenleg jobb pontszáma, mint a magyar élvonal 1.550-je!

Így állnak tehát csapataink Európában, drasztikus változásra lenne szükség a nemzetközi porondon ahhoz, hogy a jövőben ott lehessünk az Európa-ligában legalább, ehhez a Videoton egy fontos lépést tehetne csütörtökön a Bordeaux ellen. Azt persze nem állíthatjuk, hogy amennyiben a Videoton továbbjutna, varázsütésre meggyógyulna a magyar futball, de mindenképpen hasznos lenne, ha egy újabb székesfehérvári siker farvizén evezhetnének a magyar csapatok pár évig, hátha ezúttal élni is tudnak a lehetőséggel…

Ajánlott videó

Olvasói sztorik